Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét
Los Angeles közelében tizenhatra növekedett a lakott terültekre is átterjedő bozóttüzek halálos áldozataiank száma - közölte Los Angeles megye halottkémi hivatala vasárnap. A hatóságok képviselői arra is felhívták a figyelmet, hogy a nyomozók egyelőre nem tudták teljes egészében átvizsgálni a tűz által érintett területen a romokat veszélyes körülmények, például gázrobbanások veszélye miatt.
A helyi idő szerint vasárnap reggeli adatok szerint 150 ezer embert érintett kötelező kitelepítés és mintegy 100 ezer emberre vonatkozik kitelepítési készültség. Vasárnap éjszaka Los Angeles körül négy helyen dolgoztak a tűzoltók, és két tűzfészek, Kenneth és Hurst közelében jórészt megfékezték a lángokat.
A két legnagyobb kiterjedésű helyszínen, a tengerpart közelében, a Palisades területen, és Altadena város mellett Eaton térségében változatlanul kis mértékben tartják ellenőrzés alatt a tűz terjedését. Az eddigi halálos áldozatokat a palisadesi és az eatoni tűz követelte. Miközben az oltást szombaton megkönnyítette a gyenge szél, vasárnap, és különösen hétfőtől ismét viharos erejűvé fokozódó, száraz levegőt szállító Santa Ana-szél szíthatja fel a lángokat.
A meteorológiai szolgálat figyelmeztetést adott ki, ami szerint a "nagyon száraz növényzet és a hozzá kapcsolódó elhúzódó extrém tűzveszélyes időjárási körülmények elősegítik újonnan kialakuló, és már meglévő tüzek gyors terjedését". Az előrejelzés szerint ismét óránkénti 70-80 kilométeres sebességű, keleti irányú széllökésekre kell számítani. A
szombat esti adatok szerint a tűzvész összesen 12 300 épületet emésztett fel, többségében lakóházat, valamint összességében 38 ezer hektár területet érintett. A lakott területek közül vasárnap a lángok elsősorban a Los Angeleshez tartozó Brentwood negyedet fenyegették, amely számos híresség, köztük színészek lakóhelye is egyben.
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







