2032-től évente rendezik majd a síelők világbajnokságait, kivéve, ha az adott évben téli olimpiát is rendeznek.
A Fox News egyik arcát nevezné ki védelmi miniszternek a megválasztott elnök, de a külpolitikában is jelentős változások készülnek.
Pete Hegseth-et jelöli a Pentagon vezetőjének, vagyis egyben védelmi miniszternek a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump - ezt ő maga jelentette be egy sajtótájékoztatón. Hegseth neve már 2016-ban is felmerült, akkor veteránügyi miniszterként, de akkor még nem kapta meg a kinevezést.
Hegseth maga is kitüntetett veterán katona, aki Guantanamón és Irakban is több éven át szolgált. Az elmúlt években sikeres médiakarrierje volt, a konzervatív szavazók által igen kedvelt Fox News csatornán vezetett műsort.
Trump bejelentette azt is, hogy külügyminiszternek Marco Rubiót jelöli majd, ami valóban azt jelezheti, hogy erősödni fog a Kínával való szemben állás. Arról, hogy Trump elnöksége mit jelenthet a magyaroknak, nemrégiben itt írtunk:
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







