Óriási a baj Trump elnöki különgépével: már a NATO-csúcsról sem tudott vele hazamenni
Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy a gép védelmi rendszereit a lehető legmagasabb szintre fejlesztik
Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy a gép védelmi rendszereit a lehető legmagasabb szintre fejlesztik
Finnország módosította nukleáris szabályait, Medvegyev pedig azt állítja: az ország ezzel orosz nukleáris célponttá vált.
A Reuters beszámolója szerint a két ország védelmi minisztere vasárnap Szöulban megerősítette elkötelezettségét a Koreai-félsziget nukleáris leszerelése mellett.
Nyugaton tisztában vannak azzal, hogy ha saját területükről indítanak támadást Oroszország ellen, akkor Moszkva válaszolni fog - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Ezzel szemben az európai országok úgy vélik, hogy az elkövetkező években éppen Moszkva részéről fenyeget egy esetleges katonai invázió.
Az amerikai elnök szerint a megcsappant készletek már a védelmi készültséget veszélyeztetik, ezért lépni kell.
A fenyegetés elhárítására a szakértők egy háromrétegű, nagy hatótávolságú légvédelmi rendszer kiépítését javasolják.
A fokozódó fenyegetés miatt a német és a svéd vezetés is a haderő azonnali felkészítését, valamint a védelmi képességek sürgős megerősítését szorgalmazza.
Ukrajna egyre nagyobb mértékben támaszkodik a "Lima" nevű, költséghatékony elektronikai hadviselési rendszerre, ami meglepően olcsó és hatékony.
Az angol labdarúgó-szövetség (FA) attól tart, hogy az angol válogatott Kansas City-ben található vb-edzőközpontja nem nyújt kellő védelmet a kíváncsiskodó riválisokkal szemben.
A vilniusi repülőtér ideiglenesen felfüggesztette a légi forgalmat, a litván parlamentben pedig megszólaltak a szirénák.
Miközben az Európai Unió intézményi merevsége egyre élesebb kritikákat vált ki, a szakértők már nemcsak a reformokról, hanem a lehetséges szervezeti alternatívákról folyik a diskurzus.
A vállalatcsoport hétfőn közölte, hogy a felek újabb közös lépésekről egyeztettek Németországban.
Mark Rutte NATO-főtitkár elutasította azokat a feltételezéseket, hogy az Egyesült Államok kiléphetne a szövetségből
A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a brit haditengerészet hadihajókat és repülőgépeket vezényelt a helyszínre.
Robbanószer‑gyanús eszközöket találtak a szerb–magyar gázvezeték közelében, ezért rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze a miniszterelnök
Németországban az év elején hatályba lépett új katonai szolgálati törvény értelmében a 17 és 45 év közötti férfiak nem lehetnek csak úgy sokáig távol a hazától.
Donald Trump kijelentette, hogy az Egyesült Államok a jövőben nem biztosítja a Hormuzi-szoroson áthaladó kőolajszállítmányok védelmét.
Egy ismeretlen csoport vállalta a cseh hadiüzem elleni támadást, amely mögött nemzetközi szálak is felmerültek.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.