A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Brutálisan lelepleződött a világ kriptokirálynője: rengeteg embert szedett rá, súlyos pénzeket nyúlt le
Egy friss nyomozás próbálja feltárni Ruja Ignatova, a OneCoin kriptovaluta mögött álló álló és az FBI által körözött "kriptokirálynő" rejtélyes eltűnésének körülményeit, beleértve kapcsolatait a szervezett bűnözéssel és az őt érő gyilkossági vádakat - számolt be a BBC.
2019 szeptemberében kezdte el a BBC podcastja feldolgozni Ruja Ignatova, az FBI által körözött bolgár nő történetét. Ignatova egy hamis kriptopénzzel 4,5 milliárd dollárt csalt ki befektetőktől, majd eltűnt. A BBC Eye Investigations és a Panorama nyomozása során feltárultak bizonyos kapcsolatai egy feltételezett bolgár szervezett bűnözővel, valamint az a gyanú is felmerült, hogy brutálisan meggyilkolták.
Ignatova Bulgáriában született, Németországban nevelkedett és sikeres pénzügyi karriert futott be. 2014-ben indította el a OneCoin kriptovalutát, amelynek keretében emberek millióit győzte meg befektetésre, ígérve a Bitcoinhoz hasonló hatalmas hozamokat. Valójában azonban ez egy jól álcázott befektetési csalás volt.
2017 októberében, amikor már német és amerikai nyomozók a nő közelében jártak, Ignatova eltűnt egy Szófiából Athénba tartó Ryanair járaton. A BBC anno próbált több információt megtudni róla, és ezekből kiderült többek között, hogy Richard Reinhardt szerint Ignatova belső köre kulcsfontosságú volt az ügy megértéséhez. Egy biztonsági főnököt említettek, Hristoforos Nikos Amanatidist, közismert nevén Takit, akiről azt állították, hogy szorosan kapcsolódik Ignatovához és az eltűnésében is részt vehetett.
Az Europol dokumentumai szerint Taki a OneCoin pénzügyi hálózatát használta kábítószer-kereskedelemből származó bevételek tisztára mosására. Taki-t sokan egy bolgár bűnszervezet vezetőjeként tartják számon. Ignatovával kapcsolatos információk szerint Taki lehetett az egyetlen ember, aki védelmezte őt minden nyomozástól. Azonban 2022-ben Dimitar Sztojanov újságíró kezeibe került egy rendőrségi jelentés arról, hogy Ignatovát Takinak az utasításaira meggyilkolták 2018 végén.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A BBC-nek azonban nem sikerült ellenőriznie ezt az állítást, illetve a dokumentum valódiságát. Az érintettek közül többen is úgy vélik, hogy Taki megszabadult Ignatovától, mivel terhessé vált a számára. 2022-ben azonban Ignatova felkerült az FBI tíz legkeresettebb személyeinek listájára. A BBC csapata pedig különböző észleléseket kapott róla állítólagos halálát követően is.
A helyzet jelenleg is bizonytalan; nem tudni pontosan mi történt vele vagy hol tartózkodik. Az FBI továbbra is keresi őt, és csak akkor törölnék a listáról, ha egyértelmű bizonyítékot találnának halálára vonatkozóan - zájra cikkét a BBC.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







