21 °C Budapest

Vigyázz, nehogy átvágjanak: minek vásárolsz, ha ezt nem tudod!

Pénzcentrum
2014. június 18. 05:32

Múlt hét péntektől új fogyasztóvédelmi szabályozás lépett életbe az Európai Unióban, így Magyarországon is. A vásárlókat ezentúl sokkal több fogyasztói jog illeti meg. A netes rendelésnél például jóval több időt kapunk arra, hogy meggondoljuk magunkat, de szigorítják a termékbemutatókra vonatkozó szabályokat is. Ugyanakkor változott a kellékszavatosság, a termékszavatosság és a jótállás fogalma is. A termékszavatosság már a márciusban hatályba lépett új Polgári Törvénykönyvvel használhatóvá vált, azonban valószínűleg igen kevesen tudják, az új jogokkal milyen lehetőségeik vannak a vásárlás során, és hogy mit is jelentenek ezek a kifejezések.

Amint arról a Pénzcentrum.hu isbeszámolt, június 13-án hatályba lépett új fogyasztóvédelmi szabályozás. Ennek értelmében többek között a vásárlók hosszabb ideig gondolhatják meg magukat egy internetes vásárlás során, nem bukkanhatnak rejtett költségekbe, ha online rendelnének, vagy nem lehet emelt díjas a hívás, ha telefonos ügyintézésre kerül a sor. Annak érdekében, hogy a vásárlók könnyebben értelmezni, majd érvényesíteni is tudják jogaikat, az új szabályozás előírja a kellék-, illetve termékszavatosság, és a jótállás fogalmának könnyen érthető használatát. Ezek minden, bármilyen formában megvásárolt termék esetében érvényesek. A fogyasztók jogairól szóló uniós irányelvet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet ültette át a hazai jogrendbe, ez utóbbi pedig az új Polgári Törvénykönyv meghatározásait veszi alapul, így a szavatossággal kapcsolatos részletes definíciók is ott olvashatók.

Az eddigi gyakorlatban sok esetben jelentett problémát az, hogy a fogyasztók nem ismerik a különbséget a kellék-és termékszavatosság, illetve a jótállás fogalma között. És emiatt nem tudják előzetesen felmérni, hogy konkrétan milyen jogok illetik majd meg őket - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezért összeszedtük, mit jelentenek egész pontosan ezek a meghatározások, mit lehet tenni, ha az általunk vásárolt termék meghibásodik.

Kellékszavatosság

Abban az esetben, ha a megvásárolt termék meghibásodik, kérhetsz javítást vagy cserét ott, ahol azt megvetted, azaz az eladó vállalkozástól. Kivéve, ha az valamiért lehetetlen, vagy aránytalan többletköltséget eredményezne az eladónak. Amint felfedezted a hibát, mielőbb az eladóhoz kell fordulnod, de legkésőbb két hónappal azután, hogy észrevetted a rendellenességet. Kérdés persze, hogy ki honnan fogja tudni, vajon te mikor észlelted a hibát, hiszen annak nem feltétlenül van köze a vásárlás dátumához.

A kellékszavatossági jog a vásárlástól számított két évig érvényes. Használt áru esetén ez maximum egy év. A kereskedő nem mondhatja az adott hibára, hogy az túl kicsi, jelentéktelen, minden hibával foglalkoznia kell. Az is fontos, hogy csere vagy javítás után újraindul a szavatossági idő, azaz ha a következő két év alatt újabb probléma lép fel, ismét orvosolnia kell azt a kereskedőnek.

Nézzünk egy gyakorlati példát! A nyárra való tekintettel vásárolunk egy papucsot. Alig vesszük fel kétszer, mire a pántja kiszakad a helyéből. Ekkor a blokkal (hogy igazolni tudjuk, hogy ott vettük) visszamegyünk a kereskedőhöz, és javítást, vagy cserét kérünk. Valószínűleg ez nem fog aránytalan, más efféle kellékszavatossági igénnyel összehasonlítva jóval nagyobb többletköltséget eredményezni, hogy a segítségnyújtás elmaradjon. Így a kereskedő köteles lesz a lehető leghamarabb eljárni az ügyünkben, hogy újra viselni tudjuk lábbelinket.

Termékszavatosság

Ha a megvásárolt termék elromlik, vagy valamilyen probléma adódik vele, egyenesen a gyártóhoz fordulhatsz azért, hogy kijavítsa, vagy ha a javítás túl sok időt venne igénybe, kicserélje azt. Ez azért jelent hasznos újítást, mert így akkor is kárpótolhatnak minket az esetleges hibáért, ha a kereskedés, ahol vettük, már megszűnt, vagy egyéb okból utolérhetetlen. Így rögtön az előállítóhoz fordulhatunk. Végül is úgyis ő kell, hogy feleljen a hibáért.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Emellett nem csak hiba esetén lehet a gyártóhoz fordulni. Amennyiben akad a terméknek olyan hiányossága, amit egyébként esetleg reklámoz, vagy feltüntet az áruleírásban, de mi mégsem látjuk ezt a termékünkben, szintén hozzájuk fordulhatunk. A gyártó (a termék előállítója és forgalmazója) mentesül a javítás vagy csere kötelezettsége alól három esetben: ha a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta (azaz mondjuk egy termékmintánál), a forgalomba hozatalkor a tudomány és technika állása szerint nem volt felismerhető a hiba, illetve ha a termék hibáját jogszabály, vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta. Itt is ugyanúgy két hónapon belül be kell jelenteni a hibát. Már csak azért is jobb mielőbb ezt megtenni, mert ha további, abból fakadó gondok akadnak, azért már nem fog felelősséget vállalni a gyártó. A termékszavatosság is két évig tart.

A gyakorlatban ez úgy nézhet ki, hogy veszünk például egy márkás cipőt, aminek tisztában vagyunk a gyártójával, így az ügyfélszolgálat miatt tudjuk, hova kell fordulni, ha gond van. A termékleírásban az szerepel, hogy csúszásgátlóval van bevonva a talpa, azaz a vizes csempén is magabiztosan közlekedünk. Azonban hirtelen megcsúszunk, és kis híján összetörjük kezünk-lábunk. Ekkor reklamációval élhetünk a gyártónál, hiszen az adott cipő "nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal."

Jótállás

A harmadik terület, ahol jogainkat érvényesíthetjük, ha gondunk adódna, a jótállás, vagy közismert nevén garancia. Ez azt jelenti, hogy a termék megvásárlásakor például az adott kereskedő biztosít minket arról, hogy a jótállási jegyen, garanciapapíron feltüntetett időtartamon belül felelősséget vállal az esetleges hibáért. A javítás, vagy csere nem befolyásolja a termék- vagy kellékszavatosságot, azok ettől függetlenül működnek. Azaz ha rövidebb a garanciaidő, mint a két éves fent említett szavatossági idők egyike, inkább a gyártóhoz, vagy a kereskedőhöz forduljunk rögtön ahelyett, hogy a garanciapapírt lobogtatjuk. Az eladó vagy a gyártó egyébként akkor mentesül a jótállás alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a nem rendeltetésszerű használat volt.

Ismét éljünk egy gyakorlati példával. Ha veszünk egy tévét egy műszaki áruházban, utána a számlával oda kell sétálnunk az ügyfélszolgálatra, ott lepecsételik a jótállásunkat, és innentől ha problémánk akad, az áruháznak kell gondoskodni a javíttatásról. Be kell hozzá mutatnunk majd a számlát és a garancialevelet. 

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm