18 °C Budapest

Totális KO: óriási pofont kevernek le ezek a számok a magyar autóiparnak

2020. május 7. 12:31

Ahogyan arra számítani lehetett, áprilisban - a koronavírus-járvány miatti korlátozások eredményeként - alig tizedére csökkentek az újautó szerződéskötések. A korábbi megrendelések miatt ez a drámai visszaesés csak részben látszik meg a forgalomba helyezési számokban: az előző hónapban 6170 új személyautót helyeztek forgalomba, ami éves összevetésben így is több mint 50 százalékos csökkenésnek felel meg.

Az év első négy hónapjában így összesen 38 841 darab új autó kapott rendszámot, 17 százalékos csökkenést okozva a tavalyi évhez viszonyítva, ez pedig az autóvásárlások 40 százalékát finanszírozó lízingcégeknél is visszaesést hozott. A zuhanás után májusban javulhat a helyzet, mert az autószalonok újra működnek.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára azt mondta: "Az autópiac és a járműfinanszírozás is egyike azoknak az ágazatoknak, amelyekben a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai azonnal megjelentek. Európában és Magyarországon is drasztikusan csökkentek az eladások a járványhelyzet miatt, részben a kereslet visszaesése és az autószalonok bezárása miatt. Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy május elejétől az autószalonok újra működnek."

Gablini Gábor, a Gémosz elnöke hozzátette: "Magyarországon közel 700 újautó-eladással foglalkozó szalon működik. Április hónapban az új szerződések száma alig haladta meg a tavalyi áprilisi volumen 10 százalékát, ami súlyos hatással lehet a márkakereskedőkre is. Ezért is jó hír, hogy megélénkülhet a forgalom a szalonokban, egyszerűen és gyorsan, az egészségügyi protokoll előírásának megfelelően, vásárolhatnak ismét az ügyfelek."

A két szervezet közleményéből kiderül, hogy az eladások lassú felfutásával lehet számolni, és jó esetben, az év vége felé közelíthetik meg azok a tavalyi számokat. Bár pontos előrejelzést még nem lehet adni az új járművek piacának alakulására, szakértők szerint, állami autócsere program nélkül, 2022-23-ra érheti el leghamarabb az új autók értékesítése a 2019-es darabszámot. A kishaszon járművek esetében valószínűsíthető azonban, hogy a magyar jegybank kedvezményes hitelprogramján, az NHP Hajrá!-n keresztül, támaszt kaphat a kereslet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ugyanakkor sokan várják az elektromos autók beszerzését támogató állami pályázat mielőbbi újraindítását. Remélhetőleg lehetőség lesz a támogatások növelésére, az eljárás egyszerűsítésére, ezzel is támogatva nemcsak az autópiac magára találását, de a zöld átmenetet is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem