A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még február végén hirdette meg árverésre a vasúttársaság debreceni központját.
A BMW takarékossági okokból a beruházási költségek csökkentéséről döntött, így több beruházását is felfüggeszti. Az ilyen jellegű költségeket a tavalyi 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra csökkentik 2020-ban - mondta Nicolas Peter pénzügyi igazgató szerdán a cég sajtótájékoztatóján. Az egyik ilyen projekt, amit példaként felhozott az igazgató, a debreceni üzem építése.
A BMW szerdán tette közzé az első negyedéves számait, ebben arról írtak, hogy erőteljes kötségkontrollt vezetnek be, mert elsődleges a likviditás megőrzése, emiatt a K+F költségeken nem, a beruházásokon viszont spórolni fognak. A konszern az első negyedévben 21 százalékkal kevesebb, összesen 477 111 autót értékesített, ezen belül a BMW eladásai 20, a MINI-é 23, a Rolls-Royce-é pedig 27 százalékkal csökkent.
Emlékeztetőül: még 2018-ban jelentette be a BMW, hogy autógyárat létesít Debrecen mellett. Akkor arról számoltak be, hogy a bajor gyártó magyarországi üzeme egymilliárd eurós beruházással épül, az üzemben 1000 ember dolgozik majd, és évente 150 ezer belső égésű, hibrid vagy villanymotorral szerelt járművet gyártanak majd ott.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







