Szeretnél Aldiban, Lidlben, Pennyben vásárolni? Nem fogsz!

Pénzcentrum
2011. november 11. 15:05

Jövő januártól általános építési tilalom érvényes a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján. A plázastop az élelmiszerláncok közül elsősorban azokat sújtja, melyek még intenzív terjeszkedési fázisban vannak és jellemzően 300 négyzetméternél nagyobb üzleteket építenek. Így azok, akik azt remélték, hogy az Aldi, a Lidl, vagy a Penny hamarosan üzletet nyit a környékükön, most vélhetően jó sokáig várhatnak rá. Ugyanakkor lehet, hogy beigazolódik az a pletyka, miszerint a CBA szemet vetett a Profi, Cora és Match üzletláncokra.

A meghirdetett plázastop 2014. december 31-ig lesz érvényben, ugyanakkor a tilalom alól a vidékfejlesztésért, a környezetvédelemért és a kereskedelemért felelős miniszterek által létrehozott bizottság javaslata alapján a nemzetgazdasági miniszter felmentést adhat. Azt, hogy milyen szempontok alapján adható felmentés a plázastop alól, egy későbbi kormányrendeletben szabályozzák

Az intézkedés célja, hogy a kereskedelem szerkezete kedvezőbben alakuljon át - hangsúlyozta a kormányszóvivő. Kifejtette, hogy jelenleg a kereskedelmi forgalom 69 százalékát uralják a nagy- és közepes, elsősorban nemzetközi vállalkozások, amelyek ugyanakkor alig egy százalékát képviselik kereskedelmi vállalkozásoknak, míg a maradék 99 százalékot képviselő a mikrovállalkozások csak 31 százalékban részesülnek a forgalomból.

A plázák és a plázastop

Az építési korlátozás elsősorban a tervezett terjeszkedésüket már nagyjából befejezettnek tekintő élelmiszerláncoknak és a meglévő bevásárlóközpontok tulajdonosainak kedvez, hiszen jellemzően ezt a két szegmenst érintené a szabályozás. A bevásárlóközpontoknak minden típusa (klasszikus pláza, outlet center, hipermarket, stb.) beleesik ugyanis a 300 négyzetméternél nagyobb kategóriába, tehát a kormányszóvivő által bejelentett döntés értelmében új projektek nem kaphatnak építési engedélyt a moratórium időszaka alatt.

Bár azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a magyarországi bevásárlóközpont-piac teljesen telített lenne, hiszen lokális és tematikus piaci igények még létezhetnek, azonban a hazai bevásárlóközpontok (plázák) építési hulláma alapvetően a vége felé közelít. A plázastop életbelépésével tehát értelemszerűen jól járnának a már meglévő bevásárlóközpontok, hiszen a potenciális új versenytársak kizárása növelné a már megvalósult kiskereskedelmi ingatlanok értékét.

A nagy vesztesek: Aldi, Lidl, Penny

A plázastop az élelmiszerláncok közül elsősorban azokat sújtja, melyek még intenzív terjeszkedési fázisban vannak és jellemzően 300 négyzetméternél nagyobb üzleteket építenek. Ez a leírás jelenleg leginkább a terjeszkedésben továbbra is aktivitást mutató diszkontláncokra, vagyis a Lidlre, a Penny Marketre és az Aldira igaz. Ezen diszkontláncok Magyarországon egyébként agresszívan terjeszkednek, a Lidl már a hetedik, a Penny Market a kilencedik, az Aldi a tizenkettedik a kiskereskedelmi láncok közül árbevétel alapján. Most azonban jó időre véget vetnek a terjeszkedésüknek, hiszen a láncok üzleti modelljükből fakadóan csak és kizárólag a meghatározott alapterület feletti egységekben gondolkodhatnak. A diszkontláncok sikereinek egyik kulcsa éppen az, hogy ugyanolyan alapterületű, ugyanolyan kialakítású üzletekben ugyanazt az árukínálatot tartják az egész országban.

A további láncok közül a Tesco hipermarketek terjeszkedése jelentősen lelassult, illetve a kisebb üzletekre fókuszál (Tesco Expressz). Hasonló cipőben járnak a Spar lánc kisebb üzletei, a City Spar boltok is, melyek jellemzően 500-600 négyzetméteres eladótérrel rendelkeznek, így a plázastop az őterjeszkedésüket is meggátolná.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Természetesen nem állt meg teljesen a hipermarketek expanziója sem, néhány új nagy alapterületű hipermarket (pl. Tesco) épülhetne még Magyarországon, azonban összességében a piacon már erős pozícióval rendelkező láncok (Tesco, Auchan, Spar, Reál) nem járnának rosszul a diszkontláncok megfékezésével.

Ezért szemelte ki a CBA a Profi, a Match és a Cora üzletlácokat?

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a döntés miként hat a magyar láncokra. Bár a CBA és a Coop üzletei jellemzően kisebb méretűek, azonban mivel ők is beleeshetnek a korlátozásba, így számukra is megnehezülhet a terjeszkedés lehetősége. Természetesen nem szabad megfeledkezni arról a piaci pletykáról, miszerint eladóak a Louis Delhaize-csoport tulajdonába tartozó Profi, Cora és Match üzletláncok, s ezekre szemet vetett a CBA üzletlánc. A pletyka hátterében vélhetően a most bejelentett döntés is meghúzódhat, hiszen a moratórium következtében ez az egyetlen lehetőség a masszív terjeszkedésre. S szintén nagy kérdés, hogy amennyiben igaz az eladásról szóló pletyka most elkezdődik-e az egymásra licitálás a különböző üzletláncok között, s ha igen, mennyivel srófolja fel az üzletláncok árát?

Az élelmiszerláncok mellett természetesen nem szabad elfeledkeznünk a tematikus áruházakról (műszaki áruházak, sportboltok, bútorláncok, stb.) sem. Bár a válság óta az ilyen típusú láncok terjeszkedése szinte befagyott, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a piac legerősebb szereplői (Euronics, Ikea, Jysk, Decathlon, stb.) középtávon terveznek további magyarországi expanziót. Ezeknek az üzleteknek az alapterülete a legtöbb esetben meghaladja a 400, illetve a 800 négyzetmétert.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm