Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forint bírságot szabott ki a CBA Kereskedelmi Kft.-re (CBA Kft.).
A GVH pénteki közleményéből kiderül: azért indítottak vizsgálatot a vállalkozással szemben, mert a 2010. május 20. és 29. között érvényes, a CBA üzlethálózat egészét érintő reklámújságját úgy jelentette meg, hogy az abban feltüntetett egyes termékek ára nem volt azonos az ország dunántúli régiójában található CBA üzletekben érvényes árakkal.
A vállalkozás nem gondoskodott arról sem, hogy a termékeket minden franchise üzletében elérhetővé tegye a fogyasztók számára, így a fogyasztók több terméket nem tudtak megvásárolni a nagykanizsai és a zalaegerszegi CBA üzletekben.
A GVH az eljárás során megállapította, hogy a franchise rendszert üzemeltető CBA Kft. nem hozott létre olyan rendszert, amely biztosította volna, hogy a 2009. január 1. és 2011. március 24. között meghirdetett akciókban érintett áruk valamennyi CBA üzletben a megfelelő mennyiségben a fogyasztók rendelkezésére álljanak - áll a GVH közleményében.
A versenyhivatal szerint továbbá a CBA nem alakított ki egységes gyakorlatot az akciós árakra sem, amely miatt a fogyasztók bizonyos esetekben az országos akcióban közölt áraknál nagyobb összeget fizettek az egyes termékekért.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 30 millió forintos bírság meghatározásánál a versenyhivatal figyelemmel volt arra, hogy a hirdetések több mint két éven át jelentek meg, így a fogyasztók széles körét érték el, továbbá arra, hogy a jogsértést a piac egyik jelentős szereplője követte el - fejti ki a GVH.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






