6 °C Budapest

Nagyon sokat bukhatsz, ha te is így fizeted a számlát

2016. június 5. 07:07

Közös vacsora a barátokkal? Fizessük együtt a számlát? Vagy inkább csak a saját részedet egyenlítenéd ki? A második választás néha kellemetlen lehet, de bőven megérheti bevállalni. Mutatjuk, mennyit spórolhatsz ezzel a hozzáállással.

Együtt vacsorázni a barátokkal jó mulatság, legalábbis addig, amíg meg nem érkezik a számla. Ekkor indul az egyezkedés, akkor most mindenki fizeti a saját részét, vagy inkább válasszuk a könnyebb megoldást és csak dobjuk szét egyforma arányban a számla végösszegét?

Persze mindig vannak olyanok, akik csak olcsóbb ételeket rendelnek, de olyan is mindig akad, aki mindenből a legdrágábbat kéri. Amennyiben mi olcsóbb ételeket rendeltünk, akkor inkább ne bólintsunk rá csupán udvariasságból a számla közös kifizetésére.

Mennyibe kerül az udvariasságunk?

Egy az Egyesült Királyságban készült felmérés eredményei azt mutatták meg, hogy 3-ból 2-en szívesen osztozkodnak a számla végösszegén. A tanulmányból pedig az is kiderült, hogy az embereknek több mint az egyharmada érzi ilyenkor úgy, hogy többet fizet a kelleténél. A becslések szerint átlagosan egy ilyen alkalommal 8, 73 fontot, vagyis 3000 forintnál is többet bukhatunk.

Nálunk ez az összeg nyilván kevesebb lehet, hiszen az éttermekben az árak is jóval alacsonyabbak. De ha arányaiban nézzük, akkor igaz lehet a feltevés, hogy ezeket az "apró" összeget összeadva már bőven összejöhetne annyi pénz egy élet alatt, ami elég kezdőtökét adhatna egy ház megvásárlásához. A szakértők szerint, ha közösen fizetjük a számlákat, akkor azzal 38 782 fontot - vagyis közel 15 millió forintot bukunk el az életünk folyamán - írja a Mirror.

Ezzel az éttermek is jól járnak?

Azt, hogy a számlát végül külön-külön vagy egyben fizetjük, az arra is hatással van, hogy mennyi borravalót adunk a vacsora végén. Az étteremtulajdonosok 42 százaléka szerint, ha megosztva fizetjük a számlát, akkor hajlamosabbak vagyunk kevesebb borravalót fizetni. Azonban bőven akadnak olyan éttermek is, amelyek szívesen alkalmazkodnak a vendégeikhez, és könnyen szétbontják a számlát a fizetéskor.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mennyi borravalót adjunk?

Magyarországon az a bevett szokás, hogy a számla végösszegének 10 százalékát illik otthagyni, ha nagyon elégedettek vagyunk, akkor adjunk 15 százalékot. A számlát azonban mindig nézzük meg, mert egyre több helyen már beépítik az árakba a borravalót is, ezt a blokkon úgy tüntetik fel, hogy 12,5 százalékos szervízdíj. Ebben az esetben nem szükséges még pluszt adni.

Mennyit járunk étterembe?

A felmérések szerint nem sokat járunk étterembe, ha pedig mégis valahol házunk kívül eszünk, akkor többször választjuk a gyorséttermeket a hagyományos vendéglőkkel szemben. A magyaroknak mindössze a 17 százaléka jár havonta vagy annál is gyakrabban étterembe - derül ki a Food Network által készített étkezési szokásainkat vizsgáló kutatásból.

A válaszadóknak a fele egyébként a családjával, a konyhaasztalnál vacsorázik, 32 százalékuk pedig a nappaliban, a tévé előtt. A legtöbben munka után rántott vagy sült húst esetleg egy levest vagy egy szendvicset ennének.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem