16 °C Budapest

Itt az IKEA bejelentése: ekkor kezdik el újra kinyitni az áruházakat

MTI
2020. április 17. 20:31

Az IKEA-boltok többségét birtokló Ingka Csoport vezetője azt mondta, hogy terveik szerint májusban megkezdik európai üzleteik újranyitását, de arra nem tért ki, hogy hogy pontosan hol és mikor.

Jesper Brodin, az Ingka vezérigazgatója szerint március óta eladásaik 60 százalékkal estek a koronavírus miatt megcsappant kereslet hatására, ami az IKEA-boltok bezárásával párosult. Március óta az Ingka csoporthoz tartozó IKEA boltok többsége zárva van a legfontosabb piacának számító Európában és az összes üzletének a bejáratára lakat került Észak-Amerikában, miközben Ázsiában már szinte valamennyi üzlete újranyitott.

Egyelőre még nincs tervbe véve az észak-amerikai IKEA üzletek újranyitása.

Az Ingka vezérigazgatója azt mondta, hogy március óta az online rendelések a duplájára nőttek az egy évvel korábbihoz képest, ez adja jelenleg a teljes bevétel csaknem a felét. A vállalatvezető úgy vélte, hogy a szeptemberrel kezdődő új pénzügyi évben a cég bevétele csaknem a 90 százaléka lesz a folyó évinek. Az Ingka 420 IKEA boltot működtet a világon, a csoport forgalma az augusztus végével záródott pénzügyi évben 36,7 milliárd euró volt, ami 5 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm