Ha nincs saját fánk a kertben, akkor sem kell lemondani a friss, fáról szedett cseresznyéről: mutatjuk a legjobb hazai szedd magad helyeket, ahol idén érdemes...
Eltérően vélekednek a kiskereskedelem idei kilátásairól hazai elemzők a márciusi adatok alapján, de abban egyetértenek, hogy májustól már élénkülhet a forgalom, az éves forgalom pedig a tavalyi körül lehet.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai közlése szerint márciusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly. Februárban még 11,2 százalék volt a növekedés éves összevetésben. A kialakult járványügyi veszélyhelyzet és a fokozatosan bevezetett, a kiskereskedelmet is érintő jogszabályi korlátozások az összes üzlettípus forgalmát befolyásolta - tették hozzá.
A márciusi adatokra reagálva a Takarékbank vezető elemzője 1,5-2 százalékos visszaesést valószínűsített 2020-ra. Suppan Gergely ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a fertőzésveszély miatti korlátozásokat március közepén jelentették be, így járvány hatása az áprilisi adatokból jobban látszik majd.
Várakozása szerint szerint az élelmiszerüzletek forgalma továbbra is jelentős mértékben nőhet, de ez jórészt annak köszönhető, hogy visszaesett a munkahelyi, az iskolai, és a vendéglátóhelyi étkezés. Más üzletek visszaesését az internetes értékesítés és a csomagküldés csak részben tudta ellensúlyozni - tette hozzá.
Az elemző szerint később számolni lehet az elmaradt fogyasztásokkal, és májustól lassú ütemben élénkülhet a forgalom. A folytatás azonban szerinte azon is múlik, hogy az állam milyen mértékben pótolja a kieső fizetéseket.
A K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője éves szinten emelkedést valószínűsít, ám szerinte ez attól is függ, hogy később lesz-e esetleg újabb szigorítás, és az üzletek milyen ütemben nyithatnak ki ismét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Németh Dávid szerint az élelmiszerek forgalmának márciusi bővülése a járvány miatti felvásárlásoknak köszönhető, és ezek áprilisban valószínűleg már csak enyhébb mértékben ellensúlyozzák a visszaesést. A nem élelmiszert árusító boltok forgalma jelentősen csökkent, noha az elmúlt években épp ezek járultak hozzá jelentősebb mértékben a kiskereskedelem bővüléséhez - tette hozzá.
Az elemző szerint áprilisban a márciusinál is jelentősebb lehetett a csökkenés, mivel az élelmiszerboltok ekkor már kisebb mértékben tudták csak ellensúlyozni a többi üzlet forgalmának kiesését. Májustól azonban Németh Dávid is fordulatot vár, és hónapról hónapra folyamatos növekedést valószínűsít a korlátozások feloldásának köszönhetően.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







