A miskolci régiségvásár 2026-os időpontjai már nyilvánosak! Mutatjuk, mikor lesznek vásárok Miskolcon 2026-ban, mikor lesz termelői vásár, és minden más fontos tudnivalót a vásárok kapcsán.
Korán kezdődtek idén a nyári leárazások: a ruházati boltokban a legszembetűnőbbek az akciók. Érdemes óvatosnak lenni a túl nagy árengedményekkel: a szakmabeliek szerint csalóka lehet, ha már most 70 százalékos kedvezményt kínál egy bolt.
Már múlt hét elején lehetett látni a leárazást jelző "SALE" feliratokat a kirakatokban, az igazi hullám azonban csak június közepén kezdődött. A kisebb márkák egyből belemennek az 50 százalékos kedvezményekbe, a nagyobbak inkább kivárnak, 20-30 százalékkal indítanak, majd hamarosan jönnek a nagyobb leértékelések - mondta el a Pénzcentrumnak az egyik legnagyobb budapesti bevásárlóközpont ruházati boltjának munkatársa.
Ugyanakkor itt is folyamatos változás figyelhető meg: évről évre egyre korábbra tolódik az akciós időszak kezdete, a nyár végéről inkább júniusra. Informátorunk szerint legfeljebb július közepéig tarthat a leárazás, augusztusra már minden boltban az őszi kollekciók (például kabátok, pulóverek) lesznek. Érdemes tehát most vásárolni, például az iskolakezdésre is.
Már most is trükköznek
- jellemezte a helyzetet forrásunk.
A plázákban járva tényleg találkozhatunk látványosan nagy kedvezményekkel: ezek a legtöbb esetben csak az árukészlet kis részét érintik.
A webshopok is elkezdték
A plázák ruhaboltjaihoz, a sportboltokhoz időzítve a webshopok is bekapcsolták az akciórakétákat. A magyar webshopját néhány hete elindító H&M szerdán küldött hírlevelet a nyári leárazásról. A kisebb márkák közül a magyar ruházati cég, a BP már májusban akciózott, júniusban pedig webshopjából ingyen szállít házhoz, a sportcipőkre szakosodott Pig Shoes több termékére 30 százalékos kedvezményt kínál. A Shopline-nál is találkozhatunk nyári leértékelésekkel: a könyveken, CD-ken, szépségápolási termékeken túl például több sportruházati termék is kedvezménnyel kapható. A nagy külföldi divat/ruházati webshopok ezen a héten nyitották meg akciós kínálatukat - akár 50 százalékos kedvezményekkel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mit érdemes most venni?
Ha nem feltétlenül az számít, hogy a legfrissebb divat szerint öltözzünk,érdemes lehet most vásárolni akár őszre, jövő tavaszra, sőt, az előttünk álló nyári hónapokra is:
- nadrágot, farmert
- pólókat
- sportruházati cikkeket
- alsóneműt
- fürdőruhát
- nyári cipőt, sportcipőt, strandpapucsot
- táskát, hátizsákot
- tavaszi/őszi kabátot
- a webshopokban akár drágább téli ruházatot is (jelentős kedvezménnyel)
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







