Az egyik hazai internetes piactér adatai szerint 2025-ben több százezer régi és modern fizetőeszköz cserélt gazdát a platformon.
Mire figyeljünk, ha vásárolunk? Hogyan védhetjük magunkat? Hogyan garantálhatjuk, hogy az ajándékba szánt termék megfelelő minőségű lesz? A Komárom-Esztergom Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség tájékoztatásából összeállítottunk egy 8-as veszélylistát.
1. Kerüljük el azokat a helyeket, amelyek nagy kockázattal járnak; tehát a műszaki cikket, játékot, fényfüzért, nagyobb értékű ajándékot mindenképpen szaküzletben javasolt vásárolni. A piaci, közterületi, utcai árust nem biztos, hogy megtaláljuk az ünnepek után, illetve az sem elhanyagolható, hogy az áruházakban legtöbb helyen van lehetőség kipróbálni a terméket.
2. Ha CE jelölés nincs feltüntetve a terméken, inkább ne vásároljuk meg. A jelölés garancia arra, hogy a termék a szükséges megfelelőségi vizsgálatokon átesett.
3. Érdemes némi időt szánni egy előzetes árösszehasonlításra, mert utólag már csak bosszankodhatunk, ha ugyanazt a terméket olcsóbban látjuk viszont. Erre hivatkozva természetesen nincs lehetőségünk utólag reklamálni.
4. Győződjünk meg a feltüntetett kedvezmény, akció valóságtartalmáról a vásárlás során, mert könnyen előfordulhat, hogy a külön megvett termék sem drágább a csomagban árusítottnál.
5. Fizetéskor ellenőrizzük, hogy az akciós újságban, illetve a polccímkén látott ár szerepel-e a nyugtán, ellenkező esetben álljunk ki jogainkért. A kiírt áron kötelesek eladni a terméket. Amennyiben a terméken több eladási ár is szerepel, a legalacsonyabb árat kell fizetnünk. Nem szabad elfelejteni, hogy az akciós termékekre ugyanúgy vonatkozik a szavatosság és a jótállás, mint a nem akciós árukra, tehát a reklamáció erre való hivatkozással nem utasítható el.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
6. Ha a vásárlás során probléma merül fel, és azt az üzlet szóbeli kifogásunkra nem rendezi, köteles panaszunkról jegyzőkönyvet felvenni; ha ez nem történne meg, érdemes a Vásárlók Könyvében jelezni a történteket, amire az üzletvezetőnek 30 napon belül válaszadási kötelezettsége van.
7. A fizetési bizonylatot, jótállási jegyet őrizzük meg, mert minőségi kifogás esetén be kell mutatnunk azt.
8. Ha a neten vásárolunk, csak olyan weboldalról tegyük, ahol teljes körű tájékoztatást találunk a vállalkozás adatairól, a termékről, a vételár és a szállítás feltételeiről.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







