A vásárlók is megérzik: ezek a termékek nagyot drágultak

MTI
2018. október 12. 10:30

Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 6,0 százalékkal - november óta a legnagyobb mértékben - nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. A növényi termékek ára 11,2 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára viszont 2,1 százalékkal csökkent.

A KSH adatai szerint a gabonafélék ára 13,9 százalékkal emelkedett. A búza felvásárlási ára 14,9 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál a kukoricáé 12,7 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök ára 0,8 százalékkal mérséklődött. Ebből az alma és a szilva ára 20,1, illetve 33,6 százalékkal visszaesett, az őszibaracké ugyanakkor 51,1 százalékkal nőtt.

A burgonya éves drágulása az előző havi 45,0 százalékosról 40,9 százalékosra fékeződött.A zöldségfélék ára 21,5 százalékkal lett magasabb a júliusban még 11,6 százalékos emelkedés után. A paradicsom ára 22,5 százalékkal lett magasabb, annak ellenére, hogy 36 százalékkal többet vásároltak fel belőle, mint tavaly augusztusban. Az uborka 35,4 százalékkal drágult. A fejes káposzta 51,4, a saláta 37,7 százalékkal került többe, a sárgarépa ára viszont 116,0 százalékkal megugrott, miután júliusban is 66,8 százalékkal volt drágább az egy évvel korábbinál. A borsó és a zöldbab ára az átlagnál kevésbé, 4,4, illetve 19,0 százalékkal emelkedett.

Az élő állatok ára - a vágósertés árának 9,7 százalékos visszaesése következtében - 3,6 százalékkal csökkent. A vágómarha és a baromfi felvásárlási ára alig 0,3 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál, a vágójuh 7,0 százalékkal drágult.A tej felvásárlási ára 1,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, a tojás ára 1,9 százalékkal emelkedett, az egyéb állati termékek felvásárlási ára viszont 17,9 százalékkal nőtt.Az idei év első nyolc hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,7 százalékkal nőttek, a növényi termékek ára 3,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 1,9 százalékkal csökkent.Január-augusztusban a zöldségfélék ára 7,9 százalékkal magasabb, a gyümölcsöké 8,7 százalékkal alacsonyabb volt. A vágósertés ára 12 százalékkal visszaesett. A tej 2, a tojás 10 százalékkal drágult.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm