6 °C Budapest
Premier Stores (Tesco) a londoni South Bermondsey-ben, számos promócióval a kirakatban és emberekkel az üzletben.

Új boltlánccal tarolná le a Tesco Magyarországot: fű alatt nyílt meg az első diszkontverő

2025. október 2. 05:36

Új márkával kísérletezik a Tesco Magyarországon: Csepelen megnyílt az ország első Premier boltja, amely a brit lánc kényelmi üzlethálózatának mintájára született. Bár első látásra csak egy átnevezett Tesco Expressznek tűnik, a háttérben jóval többről lehet szó: a hipermarketlánc láthatóan keresi a választ a diszkontok előretörésére, és nem kizárt, hogy a Premier brand lehet a jövőben az a „sarki bolt” alternatíva, amellyel a Tesco újra ütőképesen szólna bele a városi gyorsbevásárlások versenyébe. Az pedig maga a Tesco mondta már el, hogy valóban teszt jelleggel nyitották az új egységet, és a vásárlói visszajelzések, tapasztalatok alapján fognak dönteni a tövábbi lehetőségekről a terjeszkedést illetően.

Néhány hete nyílt Csepelen egy Premier elnevezésű bolt. Ez önmagában annyira nem lenne különleges dolog, boltok nyitnak és zárnak folyamatosan. Ráadásul a hírről gyakorlatilag csak a Csepel Info Facebook-oldal számolt be. Az viszont már érdekes színezetet ad a dolognak, hogy a Tesco egy korábbi Tesco Express állomást újított fel itt. És bizony nem csak felújítás történt, hanem voltaképpen újra is brandelték az üzletet, megnyitva ezzel az ország első Premierjét.

És hogy miért érdekes ez? Azért mert a Premier a Tescónak az Egyesült Királyságban egy olyan oldal lánca, ami főként kisebb, városi és lakóövezeti kényelmi boltokat (tehát a sarki, gyorsbevásárlós, hosszú nyitvatartású) üzemeltet. A Premier egyébként régóta ismert lánc a szigetországban, egy olyan hálózat, ami a Booker Group részeként működik. A Booker Groupot viszont idő közben felvásárolta a Tesco. Az akvizíció 2018 tavaszára ment végbe.

Mit tud ez a Premier?

Ahogy írtuk fentebb, a Premierek kint leginkább kényelmi boltként, sarki kisboltként üzemelnek. Általában helyi üzletként működnek, de a Booker/Tesco központi logisztikája és beszerzése mögöttük áll.

Kínálatukban alapélelmiszerek, frissáru, italok, készételek, háztartási kellékek vannak fókuszban. Az Egyesült Királyságban több ezer ilyen bolt van, ezek között szép számmal találni franchise partnereket és olyan függetleneket is, akik azért a Booker/Tesco disztribúciós rendszeréhez csatlakoztak.

Miért érdekes itthon az új brand megjelenése?

Az önmagában egy csepeli üzlet felújítása és átnevezése nem lenne túlzottan érdekes, viszont elképzelhető, hogy a Tesco hazai működésében ez valami újnak a kezdete. A hiper ugyanis az elmúlt években, más vetélytársával együtt, igencsak szenved a hazai piacon. Legnagyobb érvágásuk nyilván a kiskereskedelmi különadó, illetve az egyéb kormányzati regulák, mint az árrésstop.

De tagadhatatlan tény az is, hogy a diszkontláncok, és kiváltképp a Lidl, igencsak magához szívták a városi, gyors bevásárlás piacát. És még akkor is, hogyha egy klasszikus hipernek, mint amilyen a Tesco is, sokkal inkább a családos, nagy bevásárlások vannak a fókuszban, a városi lemaradás mindenképp fájó.

De miért nem jó erre a Tesco Express márka?

Ezt egyelőre nem tudjuk, minden bizonnyal egyfajta tesztelése a vásárlóknak lehet az egész mögött. Még akkor is, hogyha az Egyesült Királyságban azért jól elkülöníthető a két Tesco-egység. Nagy-Britanniában a Tesco Express teljesen Tesco-tulajdon, városi kis alapterületű boltok, drágább árakkal, de gyorsaságra optimalizálva. Márkaértékük pedig a Tesco minőség, de kényelmi bolt kategóriában.

A Premier ehhez képest leginkább franchise kényelmi üzletekből áll, Booker (Tesco-disztribúció) ellátással. Ezeknél az egységeknél a hangsúly a helyi bolt élményén van, és sokkal jobban hozzák a családiasabb, sarki kisbolt hangulatot. Olcsóbb, kevésbé „prémium” érzés, ráadásul inkább sok helyi vállalkozó üzemelteti.

Magyarországon elképzelhető, hogy a Tesco Express nem tudja rendesen ellensúlyozni a diszkontok városi vásárló-elszívó hatását, lehet hogy a vásárlóknak relatíve drágábbak ezek az üzletek, úgy hogy jobb vásárlási élményt is nyújtanak, mint egy diszkont.

Sőt, a Tesco márka itthon sokaknak inkább a nagy hipermarketet jelenti, nem a kis, szimpatikus boltot a sarkon. Márpedig a Premier márka lehet, hogy pont ebben hozhatna jó menekülőutat. Ez a márka ugyanis alapból közvetlenebb, kevéssé multis, így talán jobban illene a hazai belvárosok, lakótelepek bevásárlókörnyezetébe.

Ráadásul mivel külföldön a Premier alapvetően a franchise-modellre épít, így ezt a Tesco átültethetné Magyarországra is, bevonva ezzel helyi vállalkozókat. Ezzel kisebb kockázatot vállalva tudna nagyobb hálózatépítési sebességbe kapcsolni. Ahogy mostanában teszi ezt leginkább a Spar, de példaként említhetjük a hazai Coop-üzleteket is.

Illetve elképzelhető, hogy a Premier lehetne egyfajta fegyver a diszkontok ellen. Nevezetesen, a Premier márka alá könnyebb lehetne „akciósabb, value” árstratégiát építeni, mint a Tesco Expressz vagy a Tesco márka alá.

Miért csinálhatta mindezt a Tesco?

Minden bizonnyal a vállalat úgy volt vele, megnézik egy bizonyos fővárosi környezetben, hogy a magyar vásárlók mennyire rezonálnak egy új, „sarki bolt” brandre a Tesco helyett. Ha esetlegesen egy ilyenfajta teszt bejön, akkor elképzelhető, hogy a több Express boltot is átbrandelnének Premierré. Esetleg franchise irányba is bővülve.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ha a logikánk igaz, akkor a Tesco így egyszerre tudná megtartani a nagy hipermarket „óriás” szerepét, miközben a kényelmi bolt - convenience-szegmensben - egy olcsóbb, „sarkibb-közvetlenebb” márkával próbálhatja felvenni a versenyt a diszkontok és a magyar szupermarket-láncok ellen.

Egy Premier nem csinál nyarat?

Összességében a csepeli bolt kapcsán egyelőre annyit mondhatunk, hogy a Tesco valószínűleg azért teszteli a Premier brandet Magyarországon, mert az Expresszel nem elégedett mindenhol egyformán, és úgy vélekednek, hogy a diszkontokkal szemben versenyképesebb lehet egy „helyi bolt, jó árak” típusú imázs.

Ha beválik, jöhetne több Premier-átalakítás, franchise-kísérlet, és akár egy új kényelmibolt-lánc kiépítése Magyarországon Tesco-háttérrel, de más arculattal.

Mit mond a Tesco?

A csepeli Premier nyitás okán, és okfejtésünk nyomán megkerestük a Tescót is. A vállalat arra a kérdésre, mi indokolta a Premier brand bevezetését azt válaszolták: "A Tesco a Kossuth utcai Express üzletét kísérleti jelleggel átalakította annak érdekében, hogy tesztelje az Egyesült Királyságban a Tesco Csoporthoz tartozó üzlethálózat, a Premier esetleges hazai megjelenésének lehetőségét. A Kossuth utcai új Premier üzlet az angliai tapasztalatokat felhasználva nyílik meg, a Tesco logisztikáját, informatikai hálózatát és működési folyamatait felhasználva, de a helyi igényekre szabott választékkal és megújult látványelemekkel."

És, hogy miért éppen most? A cég válasza szerint: "Cégcsoporton belül, évek óta sikeresen működik a Premier hálózata, amely izgalmas választékkal, fiatalos és lendületes színvilággal működik. Fontosnak tartjuk, hogy megadjuk a magyar vásárlóknak is a lehetőséget ennek a modellnek a tesztelésére."

Azt is kérdeztük, mennyiben játszik szerepet a diszkontok városi előretörése ebben a döntésben. 

Pontosan az erős piaci verseny ösztönöz bennünket arra, hogy lehetőségeinkhez mérten fokozzuk a beruházásainkat, fejlesszük üzlethálózatunkat és minél szélesebb, jobb választék és szolgáltatások biztosítása mellett, a piaci igényekre válaszolva, alacsony árakkal versenyezzünk a vásárók hűségéért

- közölték. Érdekelt minket az is, hogy ez egyszeri teszt vagy valami újnak a kezdete. Nevezetesen, hogy a Tescónak szerepel-e a hosszú távú terveiben több Premier bolt nyitása is Magyarországon. 

A tesztáruházzal kapcsolatos vásárlói visszajelzések, tapasztalatok alapján döntünk a további lehetőségekről

- tudatták a Pénzcentrummal. Ezen felül a vállalat még elárulta azt is, hogy az új új Premier üzlet Budapest, Kossuth Lajos utcában egy 100%-ban Tesco által működtetett áruház, ahol számos újítást tesztelnek.

Megtudtuk azt is, hogy ezen tesztek egy része egy lehetséges új működési modell elemeit is vizsgálja, ugyanakkor a Tesco a jövőbeli terveikről "egyelőre nem kívánt többet megosztani".

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?