Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
A Tihanyi Apátsági Rege Cukrászdában egy töltött bundáskenyér ára 4 290 forint, egy limonádé 2 390 forint, míg egy jeges kávé 3 690 forintba kerül. Egy ötfős társaság reggelijének számlája így több mint 48 ezer forint lett, ami hatalmas felháborodást váltott ki- írja a Világgazdaság.
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint nem indokolt a felháborodás, mivel az árakat az étlapon és a bejáratnál is feltüntették, így a vendégek tudták, mire számíthatnak. Hozzátette, hogy az étellel, itallal és kiszolgálással kapcsolatban nem érkezett panasz.
A szakember rámutatott, hogy a magas árak mögött a Balatonon működő vállalkozásokra jellemző magas bérleti díjak és a nyári főszezon hatása áll. Emellett a vendéglátós bérek és az infláció is jelentősen befolyásolják az árakat. Kovács László szerint Nyugat-Európában senki nem panaszkodna ezekért az árakért.
Kovács László javasolta, hogy az éttermeket a szállodákhoz hasonlóan osztályozzák, ami segítené a vendégek tájékozódását. Bár ez a törekvés jelenleg nem aktív, hasznos lehetne a jövőben. Egy vendéglátóipari cégvezető szerint a tihanyi cukrászda magas árai természetesek, tekintve a hely egyedülálló adottságait. Hasonló árakat látni budapesti helyeken is, mint a Gerbeaud cukrászdában vagy a New York Kávéházban, ahol a külföldi turisták miatt nagy a forgalom.
Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?
Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







