Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei 1646 személy és cég szankcionálásáról döntöttek a hétfői ülésükön.
A Revolut arra kéri az Európai Unió kormányait, hogy alkalmazzanak új megközelítést az online csalás mint egyre növekvő probléma elleni küzdelemben, hiszen az adatok azt bizonyítják, hogy az EGT-n belül 2023 második felében a Revolut számára jelentett csalások 77%-a közösségimédia-platformokon kezdődött - olvasható a bank közleményében.
A felhívás azért szükséges, mert a bank 2023-as adatai szerint az EGT-n belül 2023-ban a közösségi médiában kezdődő esetek 61%-a és az ellopott összegek 40%-a Meta-platformokon (Facebook, Instagram, Whatsapp, Messenger) történt. Az online bank azt is megállapította, hogy az ügyfeleket érintő két leggyakoribb csalástípus a vásárlási és a befektetési csalás volt – előbbi a bejelentett esetek 70%-át, utóbbi a 12%-át tette ki.
2023-ban az Európai Bizottság új jogalkotási javaslatokat terjesztett elő, amelyek között szerepel a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló rendelet (Payments Services Regulation, PSR), amelynek célja, hogy a bankok intézkedéseket vezessenek be a banki alkalmazottak megszemélyesítésével elkövetett csalások elleni küzdelem érdekében. Az uniós tagállamok helyi minisztériumai most az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel együtt társjogalkotóként eljárva igyekeznek véglegesíteni álláspontjukat a csalások megelőzésére és felderítésére vonatkozó uniós szintű szabályok tekintetében.
A bank ezért arra kéri a nemzeti és az uniós intézményeket, hogy tegyenek többet azért, hogy a csalások ellen a forrásnál, azaz elsősorban a közösségimédia-platformokon lépjenek fel, és ne csak a banki alkalmazottak megszemélyesítésével elkövetett csalásokra összpontosítsanak. A bank adatai azt mutatják, hogy 2023-ban a megszemélyesítő csalások a számlatulajdonos által bármilyen módon jóváhagyott csalási esetek mindössze 4%-át tették ki.
A bank megállapította, hogy az EGT-n belül a 2023-as évben a közösségi médiában kiinduló csalások két fő típusa a következő:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- befektetési csalások, amelyek esetében a magánszemélyeknek „gyors meggazdagodási lehetőségeket” ígérnek nagy összegű pénz „befektetéséért” cserébe. Annak ellenére, hogy az esetek mindössze 12%-át teszi ki ez a csalástípus, az elvesztett pénz 61%-át ily módon tulajdonították el;
- vásárlási csalások, amelyek esetében az embereket olyan termék vásárlására veszik rá, amely nem is létezik, vagy nem felel meg a leírtaknak. Az átverések ezen típusa az elvesztett pénzösszegek 18%-ában játszik szerepet, és még ha az ellopott összegek tekintetében nem is ez a legjelentősebb, ez a legelterjedtebb átverési típus. A legtöbb eset olyan piacterekről származik, ahol a felügyelet limitált, vagy korlátozott módon hívják fel a felhasználók figyelmét arra, hogyan kezelhetik a kockázatokat.
A bank adatai azt bizonyítják, hogy Magyarországon is hasonló a helyzet, mint Európa más országaiban. 2023 második felében a csalások 83%-a közösségimédia-platformokon indult. Meta-fiókokhöz köthető a csalások 71%-a és a csalás miatt elvesztett teljes pénzmennyiség 42%-a.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







