Businessman well-dressed with empty wallet, no money

Hiába a heves harc: az új benzinmatek sem fogja vissza az éledező inflációt Magyarországon

2024. május 14. 13:04

Nem lepődtek meg különösebben a Pénzcentrum által megkérdezett elemzők azon, hogy ismét felfelé indult az infláció a KSH által közzétett adatok szerint. Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője szerint kizárt, hogy a benzin árának csökkenése segítsen ezen a helyzeten, Trippon Mariann a CIB-től pedig úgy véli, hogy még jövő ilyenkorig sem lehet meg a kormány által vágyott három százalékos inflációs céladat. De vajon nem tud-e ezen segíteni az, hogy a benzin ára szabályos zuhanórepülésbe kezdett?

Másfél év után újra eljött a folyamatos drágulás időszaka. 2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,7%-kal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 3,5%-kal drágultak - erről a Pénzcentrum is beszámolt néhány napja.

Az elemzőket most arról kérdeztük, lehetett-e erre számítani, meddig tart ismét a drágulás, illetve hogy a kormány által "erősen ajánlott" benzinárcsökkentés befolyásolja-e, hogy mekkora lesz az infláció mértéke?

A szolgáltatások rakétáznak

19 hónap után újra azt kellett tapasztalnunk, hogy a pénztárcánkból nagyobb összegek vándoroltak ki, mint egy évvel korábban. Mint lapunk is megírta, az élelmiszerek ára 1,0%-kal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,4%), a büféáruké (9,6%), a csokoládé és kakaóé (9,2%), a sertéshúsé (9,2%), az éttermi étkezésé (8,4%), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (5,8%). A termékcsoporton belül a tojás ára 20,3, a liszté 19,7, a száraztésztáé 12,5, a sajté 9,6, a tejé 9,3, a kenyéré 9,0, a baromfihúsé 6,5%-kal csökkent.

Van egy kategória, amely az eddig felsoroltaknál is komolyabb mértékben kerül többe:

A benzinárcsökkenés nem segít

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint semmi meglepetés sincs az inflációs adatokban. Az azonban nem jó hír, hogy a nyári hónapokban az egy évvel ezelőtti árakhoz képest még további emelkedésre is kell számítani.

Abszolút megfelel a várakozásoknak ez az adat, és az is biztos, hogy emiatt nem kell átírni az éves inflációs prognózisokat. A jövőre vonatkoztatva azt lehet mondani, hogy mostantól az őszi hónapokig biztosan felfelé tart majd az inflációs adat, az év legvégére körülbelül 5 százalék lesz az év/év érték. Ez egyben azt is jelenti, hogy a három százalékos célt, amit a kormányzat megszabott az év végére, biztosan nem érjük el ebben az évben, de valószínűleg a következőben sem

- fogalmazott Török Zoltán.

Azt is elmondta, hogy bár tényleg a mostani adatokat várták az elemzők, van egy főkategória, amelynek a drágulási üteme kimondottan ijesztő.

A szolgáltatások kiugróan magas ütemben drágulnak: míg a többi főkategória esetében nagyjából a 3-4 százalékos ütemet láthatjuk, a szolgáltatások inkább a tíz százalék felé közelítenek, és ez biztosan nem a jó irány. Ez is okozza egyébként az infláció visszagyorsulását, de én a pozitívabb szemléletűek közé tartozom: aggodalomra szerintem nincs ok, bár a fogyasztás visszarendeződését biztosan nem segíti az, hogy a szolgáltatások drágulnak, és egyhamar nem is várható a visszaugrása

- tette még hozzá az elemző. A benzinárakról pedig azt mondta: hiába indult el a jelentős áresés már április végén, a májusi inflációs adaton ezt biztosan nem segít.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bár április vége óta mind a benzin, mind pedig a dízel jelentős árcsökkenésen ment keresztül, ettől még elkerülhetetlen, hogy a májusi inflációs adat 4 százalék közül, de inkább felette legyen majd. Egyrészt bele van kalkulálva, másrészt pedig a szolgáltatások már említett drágulását mindössze ezzel lehetetlen kompenzálni

- zárta gondolatait Török Zoltán.

Nem lehet meg a kormány által kitűzött cél

Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője szerint sincs semmi meglepetés a legfrissebb inflációs adatban. Ennél ráadásul csak több lesz, az év végéig már csak egyszer számít visszapattanásra, de decemberre már ismét nagyobb mértékű lesz az előző évhez márt drágulás.

A három százalékos célt idén biztosan nem, de még 2025 első félévében sem tudjuk majd elérni. Az inflációs adat viszont tizedre pontosan megegyezik mind a CIB által várt adattal, mind pedig az elemzői konszenzussal. A nyári hónapok még további emelkedést fognak hozni, majd ősszel ugyan lesz egy pici visszapattanás, de összességében 5 százalék körül lesz a havi áremelkedés mértéke az év legvégére. Ennek leginkább az az oka, hogy már a jövő hónaptó a bázishatás sem lesz olyan támogató, mint az áprilisi adattal még az volt

- mondta a CIB vezető elemzője.

Ragadós lehet ez a típusú drágulás

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője kommentárjában azt írta: a szolgáltatások árának rakétázása alaposan feladja a leckét a kormánynak.

Az éves bázisú inflációs mutatóra áttérve azt is fontos megemlíteni, hogy a 3,7 százalékos infláció 68 százalékát a szolgáltatószektor adja, vagyis a fejlett és a régiós országokhoz hasonlóan immáron ez a tétel okozza a legnagyobb fejfájást a monetáris politika számára. Annál is inkább, mert ez a fajta infláció ragadósabb, mint a maginflációs kosáron kívüli tételek árhatása. A legnagyobb pozitívum az éves bázisú indexben továbbra is az, hogy a tavalyi magas bázis következtében az élelmiszerinfláció alacsony maradt, messze átlag alatti, ami önmagában így visszafogja a fő inflációs mutatót. Az élelmiszerek éves bázisú áremelkedése csupán 1,0 százalékos. Emellett a tavalyi évhez képest továbbra is alacsonyabb az árszínvonal a tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energia esetében

- írta Virovácz Péter.

Összességében tehát az elemzők egyáltalán nem lepődtek meg: mint elmondták, elkerülhetetlen az infláció további növekedése, és a kormánynak most főhet a feje, hogyan lesz meg a kitűzött három százalékos cél. Ráadásul közben folyamatosan drágulnak a szolgáltatások: a benzinárcsökkenés ezt biztosan nem képes ellensúlyozni még akkor sem, ha az április vége óta látott csökkenés továbbra is kitart.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?