Büki Ádám először bizonyíthat az ötkarikás játékokon, világbajnokságról már van figyelemre méltó eredménye.
Drágulni fog a cukor, viszont olcsóbb lehet a tojás és a liszt a boltokban holnaptól, miután augusztus elsejével megszűnnek a kötelező árstopok – ezt mondták a kereskedők képviselői az RTL Híradónak. Az eddigi árstopos termékeket a következő két hónapban csak beszerzési áron vagy az alatt árulhatják, így a vásárlók még mindig nem a piaci árakkal fognak találkozni. A kormány ellenőrzéseket ígér az indokolatlan áremelések kiszűrésére.
i. A tejet, a lisztet vagy a csirkemellet hétfőn lehet utoljára rögzített áron megvásárolni, mert augusztus elsejétől megszűnnek az árstopok. A Híradó által meglátogatott budapesti és miskolci üzletekben mégsem volt roham ezekért. Volt, aki már korábban bevásárolt. Az RTL stábjának nyilatkozó vásárlók arra számítanak, hogy holnaptól drágábbak lesznek ezek a termékek a boltokban.
Az egymilliárd forintnál nagyobb árbevételű boltok azonban elsejétől sem árazhatják belátásuk szerint ezeket az élelmiszereket. A kormány előírta, hogy a következő két hónapban beszerzési áron kell adniuk az eddig árstopos termékeket, hetente kettőt pedig ennél is 15 százalékkal olcsóbban, a kötelező akciók keretében.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







