Bár a magyar gazdaság szerkezeti adottságai viszonylag erősek, a költségvetési fegyelem lazulása és a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika rontja az összképet.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai felháborodással értesültek arról, hogy a kiskereskedelmi adót a 100 milliárdos árbevétel feletti sávban 4,1%-ról 4,5%-ra emelték 2024-re - közölte az OKSZ. "Ez az intézkedés súlyosan veszélyezteti a családokat is, mivel a kiskereskedelmi vállalkozások képtelenek folytatni árletörő tevékenységüket. A kiskereskedelmi adót 2020-ban vezették be a járványhelyzetre tekintettel. 2022-ben az extraprofit adók körében megemelték a kiskereskedelmi adót, a legfelső sávban már 4,1%-ra" - áll a közleményben.
"Az OKSZ tagvállalkozásai partneri kapcsolatra törekedtek a Kormánnyal számos kérdésben, kiemelten az infláció letörése érdekében. Viselik az árstop brutális terheit (hiszen az előírt 2021. október 15-i áralkalmazás eleve veszteséges beszerzést jelent a feldolgozók áremelései mellett), elindították június elsején az új akciós rendszert, az előírtnál több termékre és számos árucikknél 10%-nál sokkal nagyobb leárazásokkal. Készülnek az árfigyelő rendszer júliusi indítására is" - írta az OKSZ.
"A kiskereskedelmi extraprofit adó kivezetésének elmaradása és megemelése azt jelenti, hogy a kiskereskedelem veszteségei tovább növekednek. Ez erőforrásokat von el az áruházláncoktól az infláció letörésére irányuló tevékenységétől. Tartalékaik nincsenek a kiskereskedelmi vállalkozásoknak. A kiskereskedelmi vállalkozások többsége veszteséges, nem hogy extraprofit, profit sincs.
Érthetetlen a döntés azért is, mivel Európai Tanácsi határozatba foglalt vállalás a kiskereskedelmi extraprofitadó kivezetése 2024-től az Európai Uniónál annak érdekében, hogy az EU Helyreállítási Alap forrásaihoz hozzáférjen Magyarország . Ez egyik feltétele lenne az uniós források folyósításának, de az adó kivezetése helyett azt drasztikusan emelték.
Az OKSZ tagvállalkozásainak határozott követelése a teljes kiskereskedelmi adó kivezetése. Kiskereskedelmi kisvállalkozások tömegei is tönkrementek a kiskereskedelmi adó terhei miatt (500 millió forint árbevétel felett kötelező fizetni). Szükségesnek tartják az árstop kivezetését is június 30-át követően. Mindez elengedhetetlen feltétele a kiskereskedelem talpon maradásának, az infláció letörésére irányuló tevékenységük végzésének és a Kormánnyal folytatható partnerség folytatásának. A kiskereskedelem terhei inflációnövelő hatásúak. Az OKSZ kezdeményezi a Kormánnyal az azonnali kapcsolatfelvételt"
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- áll a közleményben.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







