Minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány.
A tervek szerint 2023 nyarának végén vagy őszén újranyithat a főváros egyik ikonikus plázája, a Corvin Áruház. A megújult bevásárlóközpont a Corvin Palace nevet kapta, és már azt is lehet tudni, milyen boltok nyílnak majd benne - írja a VG. A Corvin Palace előtt nagy lehetőségek állhatnak, hiszen a Blaha Lujza tér elhelyezkedése közlekedés szempontból kiváló, és most esett át felújításon.
A hivatalosan 2021-ben kezdődött helyreállítási munkák a végéhez közelítenek, a beruházás értéke csaknem nyolcmilliárd forint. Az épület felújítás után három szinten kereskedelmi és ezzel részben átfedésben összesen négy szinten irodafunkciót tölt majd be mintegy 16,5 ezer négyzetméteren - írja a lap. A tetőszinten panorámateraszt alakítanak ki, mely gasztronómiai és kulturális élményeket kínál majd - arról nem tudni, hogy az egykor itt üzemelő Corvintető valamilyen formában visszatérhet-e.
Balogh Olivér, a Corvin Palace projektet irányító Corvin Áruház Kft. tulajdonosa azt is elárulta, hogy a kereskedelmi területek nyitása a nyár végén, szeptember elején várható. Itt már számos üzletteret átadtak végleges kialakításra a bérlőknek. Lesz a plázában SPAR, DM, Erste Bank, Hanami Sushi, Tejmadár, patika,
Solinfo Café, és Apollo művészeti galéria. További két bérlő is van, de róluk nem árulhatott el többet Balogh Olivér.
Bár Budapest és a plázák piaca hatalmasat változott a Corvin 1926-os nyitása óta, az eredeti épület újító szemléletét szeretnénk átültetni a mostani funkciójába is. Ennek az elgondolásnak az eredménye, hogy otthont adunk egy hatalmas modern művészeti galériának. Emellett a már említett két versenyző az első emeleti, ugyancsak műemléki térbe, valamint mind a három jelölt az ötödik emeleti tetőteraszra ugyancsak ezt a szellemiséget viszi tovább. Ezekről a projektekről remélhetőleg rövidesen több információt is megoszthatok majd
– mondta el Balogh Olivér.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






