2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Idén édességet, játékot és mesekönyvet visz a nyuszi húsvétkor a legtöbb helyre egy friss kutatás alapján. Értékesítési adatok szerint a magyar családok online 13 ezer, míg személyesen 9 200 forintot hagynak átlagosan a játékboltban az ünnepi időszakban. A kisgyermekesek kedvenc programjai közé tartozik a tojásvadászat, a kézműves foglalkozás és a közös sütés-főzés, és kiderült, hogy a locsolkodás mit sem veszített a népszerűségéből.
A húsvét, a játékpiac második legforgalmasabb időszaka, amikor Regio Játék saját értékesítési adatai szerint a teljes éves árbevétel 5-6 százaléka teljesül mindössze 1-2 hét alatt. „A tavalyi évhez képest 13 százalékkal emelkedtek az átlagos kosártértékek, ami azt jelenti, hogy online jellemzően 13.000 forintért, áruházban pedig 9.200 forintért vásárolnak játékot a magyar családok az ünnep előtti pár hétben. Az ellátási láncok rendeződése és a szállítási költségek normalizálódása miatt nem hajtottunk végre komoly áremelést, mégis megfigyelhető, hogy a nyugat-magyarországi áruházainkban sokkal népszerűbb a húsvéti játékvásárlás” - mondta el Gyaraki Dávid, a cég marketingvezetője.
A kreatív, szabadtéri játékok és a társasok hódítanak
A játékkereskedő friss, húsvéti felmérése alapján idén a családok egy gyermek ajándékára jellemzően kevesebb, mint 6500 forintot költenek (57%), 10 ezer forint feletti összeget csak a válaszadók 15 százaléka szán a meglepetésekre. A megkérdezettek közül legtöbben az ünnep előtti 1-2 hétben, online és személyesen egyaránt intézik a bevásárlást.
A kutatás szerint a legtöbb gyermek idén édességet (77%) és játékot (73%) talál majd a nyuszi kosarában, de sokan örülhetnek majd egy új mesekönyvnek (46%) vagy kifestőnek (33%) is.
„A gyermekek kreativitásának és szellemi fejlődésének elősegítése rendkívül fontos a magyar szülők számára, ezzel összhangban tízből négyen kreatív készletet, hárman családi társasjátékot választanak ajándéknak. A jó idő beköszöntével több helyen új szabadtéri játék és sporteszköz kerül a kosarakba, de
Az ünnepi program
A felmérésben kíváncsiak voltak arra is, hogy hányadán állnak a kisgyermekesek a locsolkodással. Kiderült, hogy még mindig népszerű húsvéti program, ezt a hosszan elhúzódó járványhelyzet sem tudta befolyásolni: tavaly tízből hét kisfiú járt házról-házra kölnivel, igyekezetükért pedig édességet (80%), pénzt (50%) és hímes tojást (50%) kaptak a legtöbb esetben. A kislányok körében is hasonlóak lettek az eredmények: tízből szintén heten várták a locsolókat, és édességgel (80%), hímes tojással (70%) vagy pénzzel (35%) jutalmazták meg őket.
A válaszadók közel fele idén szűk körben, legközelebbi rokonaival ünnepel, a legnépszerűbb húsvéti programok a tojásvadászat, a közös kézműves foglalkozás és a süteménykészítés. Tízből három család kel útra a négy napos hosszú hétvégén, és kirándulással vagy utazással kapcsolódik ki. A legnépszerűbb úticélok közé a Balaton környéke, Budapest és Gyula tartozik ebben az időszakban.
TOP10 játékkategória húsvétkor
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
1. Szabadtéri játék
2. Társasjáték, kártya
3. Sportszer, labda
4. LEGO
5. Kreatív, fejlesztő
6. Plüss
7. Autó, jármű
8. Játékfigura
9. Bébijáték, kellék
10. Baba, babakocsi
TOP10 játék áruházi vásárlás esetén húsvétkor
1. Diafilm vetítő, film és katalógus
2. Rubik kocka 3x3
3. Zingo Játssz és tanulj! társasjáték
4. Cry Babies BFF S1 Jenna
5. Lotti Karotti társasjáték
6. Rugós foci
7. Ugri nyuszi
8. Ugribugri Bob társasjáték
9. LEGO City - Rendőrségi kutyakiképző központ
10. Animagic - Tacsi Pajti
TOP10 játék online vásárlás esetén húsvétkor
1. Szappanbuborék fújó fűnyíró
2. Lotti Karotti
3. Ugri nyuszi
4. Rubik Kocka
5. Ugribugri Bob társasjáték
6. LEGO City - Egyedi autók szerelőműhelye
7. LEGO City - Gaming verseny teherautó
8. LEGO Friends Hajszalon
9. Fisher-Price daloló mesekönyv
10. Csikis csibe Társasjáték
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







