Az ellenőrzés során kiderült, hogy a két férfi közül az egyik svéd, a másik szíriai állampolgár, illetve mindkét jármű kulcsát a szíriai férfi őrizte.
Csökkenti húskínálatát egy imázsjavító projekt keretében Lidl, és helyette a jövőben több zöldséget kínálna. Az intézkedés "alternatíva nélküli" - számol be a Blikk a Bild című német lap alapján
Az intézkedéssel a Lidl meg akarja különböztetni magát a versenytársaktól. Az üzletlánc 2025-ig jelentősen növelni tervezi a növényi fehérje alapanyagú termékeik kínálatát.
A cég azt az irányelvet vallja, hogy nem áll rendelkezésre az emberiség számára második bolygó, azt kell megvédeni, ahol most élünk. Úgy vélik, hogy az embernek úgy kellene táplálkozniuk, hogy a bolygó határait figyelembe veszik, ezért a jövőben kevesebb hústerméket fognak árulni.
A vezető beszerző, a Graf ezt a lépést nem a vásárlók oktatásának tekinti, hanem inkább a diszkont imázsgyarapodásaként értékeli, különösen a fiatal vásárlók körében.
Kemény döntés, de megérheti
A magyarok egészséges táplálkozáshoz való hozzáállásáról és a húsfogyasztási szokásairól készült nemrég reprezentatív kutatás. A felmérés a külföldön egyre népszerűbb vegán január (Veganuary) kezdeményezés hazai fogadtatására is rákérdezett: a húsételeket és az állati eredetű élelmiszereket a többség ugyan nem tudná teljesen mellőzni, 52%-uk mégis nyitott lenne arra, hogy legalább részlegesen csökkentse a fogyasztásukat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A társadalom többsége rendszeres húsfogyasztó, de a gyakoriság tekintetében megoszlik a minta: a kitöltők 36%-a napi szinten, 57%-a pedig heti szinten eszik húsételeket, ennél ritkábban pedig 5%-uk iktatja be az étkezésébe.
A válaszadók 81%-a nem tud elképzelni olyan szcenáriót, hogy az összes állati eredetű élelmiszerről lemondjon, ugyanakkor több mint felük (52%) hajlandó lenne legalább egyet mellőzni közülük. Jó hír, hogy az állati eredetű élelmiszerek helyettesítésére ma már számos növényi alapú alternatíva elérhető, melyekről már a magyar fogyasztók többsége (85%) is hallott. Ráadásul azok közül, akik még nem próbálták ezeket a termékeket, 44%-uk tervezi, hogy megkóstolja majd.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







