A pénzhez való viszonyunkat nem csak az életkorunk határozza meg, fontosak a családból hozott minták és az a technológiai környezet is, amelyben felnövünk.
Három európai országban végzett gasztrotrend kutatást a Cookpad, aminek célja az volt, hogy felmérje a spanyolok, görögök és a magyarok főzési szokásait az ünnepi időszakban. Kiderült, hogy idén a magyarok kétszer is átgondolják, hogy mi kerül az ünnepi asztalra az élelmiszerárak miatt.
Nem titok, hogy az emberek fejében a megemelkedett megélhetési költségek járnak már akkor is, amikor az ünnepi bulikat tervezik: 4-ből legalább 1 válaszadó (28%) már alapból dupla vagy tripla étkezési költségekkel számol.
A Karácsonyi Gasztrotrend felméréséből, – amelyet három európai országban vizsgáltak, hogy fényt derítsenek az ünnepi főzési szokásokra – az is kiderült, hogy a magyarok kevesebb, mint fele (42%) legfeljebb egy ünnepi vacsorát tervez az idén, Karácsonykor vagy Újévkor. Ezt azt jelzi, hogy már akkor is az élelmiszer árak miatt aggódunk, ha ünnepekkor egy ízletes fogással szeretnénk a szeretteinknek kedveskedni. A kutatásban részt vevők 35 %-a ugyanis komolyan mérlegeli a finom fogások anyagbeszerzési költségét.
A magyarok jobban aggódnak a költségek miatt (40%), mint például a görögök (29%), illetve a spanyolok (30%), és a megélhetés is leginkább a magyar fiatalokat foglalkoztatja, hiszen a decemberi hónapban a Z generáció képviselői 53%-a, míg a milleniálok 47%-a tart az egyre növekvő élelmiszeráraktól.
Mit is tervezünk akkor főzni és enni idén Karácsonykor?
A tradicionális halászlé talán már fel sem kerül a karácsonyi menü listánkra ebben az évben, mivel a „legkevésbé kedvelt ünnepi étel minősítést” kapta a kutatás alapján. Érdekes módon szorosan követi ezt a fogást a vadas marha és a kocsonya is a kevésbé kedvelt menük között. Habár az édességek, a desszertek és a húsételek még mindig nagy népszerűségnek örvendenek, a megkérdezettek 37%-a tervezi, hogy inkább kipróbál új recepteket a tradicionálisak helyett, 39%-uk pedig egészséges ételeket szolgálna fel a vendégeknek.
A tradicionális ünnepi menü megváltoztatása is lehetséges módja lehet a pénzspórolásnak. 5-ből 2 válaszadó (40%) azt is tervezi, hogy változatosabban főz és étkezik majd az ünnepi időszakban. A változatos ételek a Z generáció képviselőinek a legfontosabbak, hiszen a 18-24 év közöttiek közül 10-ből 1 azt nyilatkozta, hogy tavaly egész decemberben ugyanazt ették.
Az ünnepi időszak arról szól, hogy összejövünk, közösen ünneplünk a szeretteinkkel, és természetesen élvezzük a jobbnál jobb ételeket. Idén viszont a magyarok sokkal tudatosabban igyekeznek csökkenteni az ételek vásárlásából adódó kiadásaikat. Minden kicsi számít, ezért kigondoltunk egy speciális karácsonyi menüsort, amely tartalmazza a kedvenceket, emellett pedig ízletes és egészséges is. Mindez csupán 2148 forintba kerül, ami éppen a fele annak az összegnek, amit az év ezen időszakában szoktunk fizetni egy-egy ünnepi fogásért.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta Varga Gábor, a Cookpad recept feltöltő platform magyarországi vezetője.
A Cookpad néhány szakértői tippel is segíti a pénztárcabarát karácsonyi menü elkészítését:
1. Helyettesítsük a drágább hozzávalókat - például a halat - zöldségekkel!
A tradicionális halászlé a legkevésbé kedvelt étel Decemberben. Miért ne helyettesíthetnénk inkább sütőtökkrém levessel?
2. Használjuk fel ugyanazt a hozzávalót többféle módon!
A változatosság izgalmas lehet a vendégek számára, és ha kreatívan használjuk fel az alapanyagokat, még az ételpazarlást is csökkenthetjük.
3. Kérj a Mikulástól airfryert!
Az airfryer segítségével 50%-kal gyorsabban készíthetsz el ételeket, mint hagyományos sütővel, emellett 36%-kal több energiát megtakaríthatsz. A Cookpad oldalán majdnem 100 darab airfryer segítségével készült receptet próbálhatsz ki.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






