12 °C Budapest
Corby, U.K, 19 March 2019 - A long row of shopping trolleys carts at Asda Shop, outside of a large supermarket. Shopping.

Itt veheted meg jóval ár alatt a Lidl karácsonyi slágertermékét: akár 8 ezer forintot is spórolhatsz

2022. november 21. 16:04

Idén is megindult a roham a Lidl-ös játékkonyhákért, amelyekre több mint egy évet vártak a magyar szülők. Most az akciós újságok és a weboldalak segítségével megnéztük, hogy a magyarországi, 30 ezer forintos ár hogyan áll az európai összehasonlításban. Mint kiderült, a kelet-európai konyha-árak magasabbak, mint nyugaton, ezzel szemben az emberek kevesebbet is keresnek. Egy átlagos osztrák több mint négyszerannyit tudna venni a termékből, mint egy magyar átlagbért kereső.

Mint portálunk is beszámolt róla, óriási roham indult a Lidl üzletekbe a múlt héten, hiszen ismét lehetett kapni a már-már ikonikus játékkonyhát, amelyet közel egy év után ismét lehetett kapni. Azonban, a magyar szülők öröme nem lehetett felhőtlen, hiszen mint korábban a Pénzcentrum kiszúrta, a tavalyihoz képest már 10 ezer forinttal drágábban, 30 ezer forintért került a polcokra a karácsony slágerjátéka.

És akkor sem állhat mosolyra a szájuk, ha meglátják, hogy Európa más részein mennyibe kerül a kiskonyha: korábban beszámoltunk róla, hogy Németországban akciósan 49,9 euróba, azaz kb. 20 500 forintba került a termék.

Ám a korábbi, németországi találatunk akciós ár volt, a Pénzcentrum friss európai körképéből kiderült, hogy az eurózóna Lidl-áruházaiban immáron egységesen 69,99 euró t kérnek érte, leárazás nélkül, ami mai árfolyamon 24 450 forintak felel meg. Tehát még a mostani, gyenge forintárfolyam mellett is bő ötezerrel olcsóbb.

Ezt követik az eurózóna országai, majd pedig Csehország, itt 1499 korona, azaz átszámolva kb. 25 100 forint a kiskonyha, Lengyelországban 299 zlotyiért hirdetik az újságban a játékot, ami átszámolva kb. 25 870 forint. Sőt, mint a lenti táblázatból is látszik: a kiskonyha még Romániában és Bulgáriában is olcsóbb valamivel, mint itthon, a vizsgált országok közül egyedül Szerbiában kérnek érte többet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ennyi jön ki az átlagfizetésből

És ha ez nem lenne elég, az Eurostat és a szerb statisztikai hivatal adatai alapján megnéztük azt is, hogy az átlagos fizetésből mennyit lehetne venni a slágertermékből.

A bérösszevetésből kiderült, hogy csak Bulgáriában, Romániában és Szerbiában jönne ki kevesebb játékkonyha az átlagos nettó bérből, mint a magyarokéból - nálunk 11,4 jönne ki.

Az Unión belül a hollnadok tudnának a legtöbb Lidl-konyhát venni egy átlagos havi bérből, majdnem 56-ot, de egy átlagos osztrák is 47 darabot tárazhatna be, ha a teljes bérét erre fordítaná. Az eurózóna átlagát nézve 39 az egy havi átlagbérre jutó játékkonyha-index, de még a csehek is 18,5-öt tudnának venni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem