A lakosság 85%-a támogatja, hogy a dolgozók maguk dönthessenek arról, mikor és mennyit dolgoznak.
A hódmezővásárhelyi dandár után a Magyar Honvédség újabb alakulatánál, a Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnál is megkezdődik a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek rendszeresítése. Az első eszközök február utolsó hetében érkeznek meg az egységhez.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének tájékoztatása szerint az új haditechnikai eszközöket a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison állomásoztatják majd.
Lényeges különbség az elsőként felszerelt hódmezővásárhelyi egységhez képest, hogy míg az ottani flotta jelentős része még Németországból érkezett, a hajdúdandárhoz kerülő Lynxek mindegyike már magyar gyártmány.
A járműveket a Rheinmetall zalaegerszegi üzemében készítik. Ez a vezérkarfőnök szerint nemzetbiztonsági és gazdasági okokból is kiemelt jelentőségű, hiszen erősíti az ország technológiai szuverenitását.
A Lynx KF41 HU jelenleg a világ egyik legfejlettebb gyalogsági harcjárművének számít. A modern hadviselés követelményeinek megfelelően a típust korszerű nappali és éjszakai megfigyelőeszközökkel szerelték fel. Nagy sávszélességű kommunikációs rendszere jelentősen javítja a harctéri helyzettudatosságot, valamint az alakulatok közötti együttműködési képességet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







