2026. július 1-jétől új kedvezményes töltési konstrukciót vezetett be a Mobiliti országos villámtöltő-hálózatának kijelölt töltőin.
Március 5-én reggel indul a licitálás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverési felületén egy fekete Tesla Model 3-ra. A piaci árnál jóval kedvezőbben, mindössze 5 millió forintos kikiáltási áron meghirdetett járműre három napig tehetnek ajánlatot az Ügyfélkapuval rendelkező érdeklődők.
A NAV online felületén elérhető lehetőségre a BAON hívta fel a figyelmet. Bár a gépjármű becsült forgalmi értéke 10 millió forint, a licit ennek csupán a feléről indul. Az árverés március 5-én 8 órakor veszi kezdetét, és március 8-án 21 óráig tart, így a potenciális vevőknek mindössze három napjuk áll rendelkezésre az ajánlattételre.
A kedvező kikiáltási ár mellett azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy az autó jelenleg sem hatósági jelzéssel (rendszámmal), sem törzskönyvvel nem rendelkezik. A hiányzó okmányok pótlása a nyertes licitáló feladata, és ennek költségei is őt terhelik. A műszaki vizsga ugyanakkor még érvényes, a határidő egészen június 1-jéig tart.
A típus iránti keresletet jól mutatja, hogy a használtautó-piacon jóval magasabb áron cserélnek gazdát a hasonló modellek. A tavalyi adatok szerint egy használt Model 3 átlagára megközelítette a 10 millió forintot, de a hirdetésekben is jellemzően 7-9 millió forintot kérnek egy-egy példányért.
A Tesla Model 3 népszerűsége elsősorban az alacsony fenntartási költségeknek, a mérsékelt szervizigénynek és a 400-600 kilométeres hatótávnak köszönhető. A biztonsági teszteken kiválóan szereplő, értékálló modell ideális lehet azoknak, akik városi használatra vagy ingázáshoz keresnek modern elektromos autót.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







