„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint több üdülőhelyen is nehezen indult be a szezon, és a szokottnál nagyobb a visszaesés
Nagyon nagy bajban vannak az éveken, évtizedeken át jólteljesítő, legendás üdülőhelyek Magyarországon - írja cikkében a HelloVidék. Bár a járvány utáni turisztikai visszarendeződésben a Balaton járt megint a legjobban, a szakértő szerint vannak olyan helyek, ahol nagyon nehéz volt beindítani a szezont.
A kiemelt nyári időszak a vendéglátásban jellemzően júliustól augusztus 20-ig tart. Ilyenkor Budapesten mindig csökkent a forgalom, mert az emberek elmennek nyaralni, a rendezvényeket visszafogják, a magánrendezvények száma is csökken, a cégeseké meg különösen, hiszen a programok látogatottsága lenne alacsony, ha nincs elég látogató. Idén a budapesti vendéglátóhelyeken júliustól a szokottnál is nagyobb visszaesést tapasztalhattunk. De például a Tisza-tónál július közepéig alig volt vendég, és utána sem volt teljesen teltház
- mondta a HelloVidéknek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Hozzátette azt is, hogy bár a Balaton jó évkezdetet mondhat magáénak, a hétköznapi forgalom sajnos keményen visszaesett, ami hozzú távon negatív kihatással lehet a vendléglátóipar teljesítményére és bevételére is. Az emberek már nagyon meggondolják, hogyan és mennyire költsék el a pénzüket, és ez is jól látszik a számokon.
A háborútól való félelem és bizonytalanság miatt, az emberek érezhetően megfontoltabbak lettek, elindult a takarékosság, csökkent a költési hajlandóság. Pedig a pandémia miatt több megtakarítás maradhatott a zsebekben, sok pénz maradt a Szép-kártyákon is. A nyár 2020-21-ben nagy forgalmat hozott, ’21 nyarán már lehetett külföldre is utazni, de nagyon óvatosan indultak meg az emberek, mert jöttek a hírek, hogy könnyen meg lehet fertőződni. Sokan, mivel a vakcinák egyfajta védettséget és biztonságérzetet adtak, azért útnak indultak, de nem olyan nagy számban, mint például 2019-ben
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta Kovács László. Elmondta azt is, hogy bár a Balaton valóban tele van, ez sem minden szálláshelyre igaz, ugyanis igen magasak a szállásárak, és akadt a magyar tengernél olyan hely is, ahol nem alakult túl jól a foglalás.
Ha kíváncsi vagy a magyar vidék vendéglátóiparának helyzetére, olvasd el a HelloVidék cikkét IDE KATTINTVA!
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







