A kávék és pótkávék mostantól részletesebb címkével, pontos összetevőkkel és új minőségi kritériumokkal kerülnek a boltokba.
A lejárt termékek forgalmazása a vezető szabálytalanság az idén is a kereskedelmi és vendéglátóhelyeken az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők tapasztalatai szerint - irja honlapján a Nébih.
A hivatal péntek délután közölte, hogy lezárult a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza, amely során 2338 ellenőrzést tartottak. Ebből 284 esetben élelmiszer-előállító helyen, 884 esetben az élelmiszer-forgalmazásban és 1170 esetben vendéglátóhelyen vizsgálódtak a szakemberek.
A júliusi első időszakban az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők 8439 magyarországi és külföldi élelmiszer tételt ellenőriztek. Az ellenőrzött élelmiszereknél a hibák közül a legjellemzőbb a lejárt szavatosság volt. Az összes ellenőrzött tétel 5,2 százalékát, 9,11 tonna terméket kellett kivonni a forgalomból.
A feltárt szabálytalanságok miatt 36 alkalommal figyelmeztetést adtak az ellenőrök, 196 esetben büntetni is kellett. A kiszabott birságok értéke meghaladta a 13 millió forintot.
A vendéglátó tevékenység során jellemző volt, hogy, elsősorban büfékben, lángossütőknél, illetve fagylaltozókban elmulasztották az allergénekre figyelmeztetni a fogyasztókat. Kimondottan a lángossütőkre volt jellemző, hogy hanyagul kezelték az állati, illetve növényi anyagok helyettesítő használatát. Míg az étlapon tejfölt vagy sajtot tüntettek fel, a valóságban növényi alapú termékeket használtak.
A zöldség-gyümölcs kereskedőknél az áru minőségét kifogásolták az ellenőrök, de gyakran a termék származási helyének tisztázatlansága miatt kellett intézkedni. Az alkohollal nem volt baj, a bort sehol nem vizezték, de az ellenőrök találtak jelöletlen bor és pálinka tételt, egyet-egyet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Nébih ellenőrei kiemelkedően sok vendéglátó egységben találtak higiéniai hiányosságokat. A nyári országos szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzési időszak augusztus 20-ig tart - jelezte a hivatal.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







