A szabályok értelmében a végleges elnevezésre a felfedező tehet javaslatot, a csillagász pedig ezzel a jogával élt a három égitest esetében.
Az első négy hónapban az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó termelése 1,6 millió hektoliter volt, belföldi értékesítésük pedig 1,7 millió hektoliter, előbbi 8 százalékkal, utóbbi 4 százalékkal alacsonyabb a 2019. azonos időszakinál - mondta el az MTI kérdésére Kántor Sándor, az idén 30 éves Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója.
Az első négy hónapban a hordós sör forgalma, ami jó indikátora a szállodaipar-vendéglátás (HORECA) szektor teljesítményének, mindössze 77 százaléka volt a pandémia előttinek - jegyezte meg.
Tavaly az év egészében a Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., és Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes értékesítése 6,370 millió hektoliter volt, 3,1 százalékkal meghaladta a 2020. évit, de 4,7 százalékkal elmaradt a 2019. évitől. A hazai termelés 5,568 millió hektoliter volt tavaly, 3,5 százalékkal több az előző évinél, de 5,9 százalékkal kevesebb a 2019. évi 5,915 millió hektoliternél. Az iparág költségvetési hozzájárulása 2021-ben 78 milliárd forint volt.
A söriparban dolgozók száma a pandémia alatt nem csökkent: 2021 végén az öt legnagyobb magyar gyártó 1620 embert foglalkoztatott közvetlenül, ami enyhe növekedés a 2020. évi 1611 fős és a 2019. évi 1576 fős állományhoz képest - mondta Kántor Sándor.
A szakember szerint az első négyhavi adatok alapján valószínűtlen, hogy az iparág teljesítménye 2022 egészében elérné a járvány előtti szintet, inkább az látszik, hogy a gyártás nehézségekkel küzd. Úgy vélte, ennek lehetnek beszerzéssel kapcsolatos okai, és összefügg a gyártási költségek emelkedésével is.
Arra a kérdésre, hogy várható-e a magyarországi sörpiacon is a németországihoz hasonló jelentős áremelés, elmondta: piaci forrásokból és tagvállalataik általános kommunikációjából tudják, hogy a gyártás költségei drasztikusan nőttek az elmúlt nyolc hónapban, ami érinti a termelés és forgalmazás teljes szerkezetét: az alapanyag, az energia, a szállítás és a munkaerő költségeit is. Hogy az egyes vállalatok hogyan fognak erre reagálni, és a költségnövekedésből mennyit kénytelenek áthárítani a fogyasztóra, jelentősen függ az adott cég lehetőségeitől - fogalmazott.
Azzal kapcsolatban, hogy jelenthet-e Magyarországon is problémát a palackhiány, amitől sajtóhírek szerint a németországi gyártók tartanak, Kántor Sándor elmondta: a magyar sörforgalmazás szerkezete lényegesen eltér a németországitól, a kiskereskedelemben a végtelenszer újrahasznosítható alumíniumdoboz az uralkodó, ma ez a csomagolóanyag típus adja a kiskereskedelmi forgalom 70 százalék feletti részét. Magyarországon az újratölthető üveget - amelynek hiányától a német gyártók tartanak -, alapvetően a vendéglátásban használják, amely szinte teljes mértékben visszajuttatja a gyártókhoz az üres palackokat. Ezért arra nem kell számítani, hogy ebből hiány lépne fel.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hazai piaci tendenciákról a szövetség igazgatója elmondta, hogy az első négy hónapban folytatódott a szuperprémium és prémium sörök előretörése, forgalmuk a tavalyi bázishoz képest 20-30 százalékkal nőtt. Ha nem is ilyen mértékben, de két számjeggyel nőtt az ízesített és ízesítettlen alkoholmentes sörök eladása is. Ezzel a prémium kategória már a teljes forgalom 30 százalékát adja, az alkoholmentes sörök pedig stabilan az 5 százalékát.
A Magyar Sörgyártók Szövetségét, a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezetét 1992-ben alapították, tagja a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Borsodi Sörgyár Kft., a Carlsberg Hungary Kft.. A szövetség munkáját adatszolgáltatással segíti a Pécsi Sörfőzde Zrt. is. Az idén 30 éves szervezet tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).
Kántor Sándor az évforduló kapcsán hangsúlyozta, hogy a sörszövetség és annak tagjai elkötelezett szereplői a magyar gazdaságnak, legyen szó foglalkoztatásról, gyártásfejlesztésről, fenntarthatósági vállalásokról. Utóbbi kapcsán kiemelte, hogy a szövetség tagjai 2010-ben elindították a magyar Returpack Kft. szabadalmán alapuló italdoboz-visszaváltási rendszerüket, és a magyar sörgyárak mára már évi 100 millió sörösdobozt gyűjtenek össze, ami a hazai alumínium italosdoboz begyűjtés és újrahasznosítás oroszlánrészét adja.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







