Az elemzők egy részét meglepte, hogy az infláció még mindig 2 százalék alatti eredményt produkált, ám az okok ennek ellenére is világosak.
Közvetlenül nem gyakorol komoly hatást az orosz-ukrán háború a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari piacra, közvetetten azonban tovább növelheti az élelmiszerárakat – állapították meg agrárszakértők.
A hazai élelmiszer-ellátást jelentősen nem befolyásoló kereskedelmet folytatunk Ukrajnával, ezért az ott kialakult háborús helyzet miatt ellátási nehézségekkel nem kell számolni. Azonban keleti szomszédunk nem csak világ vezető napraforgóolaj-exportőre, hanem a búza, az árpa, a repce és a kukorica esetében is a világ öt legnagyobb exportőre között van. Ha csak az Európai Unió szemszögéből vizsgáljuk, Ukrajna az EU negyedik legnagyobb külső élelmiszer-beszállítója, és gabona- és növényi olajimportjának mintegy negyedét biztosítja az uniónak, beleértve a kukoricának csaknem felét. Az elhúzódó konfliktus tehát nem csak a helyi élelmiszertermelést, hanem a globális kereskedelmet is negatívan érintené a kieső kínálat miatt, és világszerte növelhetné az élelmiszerárakat.
Emellett Európa gázellátását is veszélyeztetheti a háború és annak minden következménye, ami főleg azokban az országokban okozhat komoly problémát, amelyek nagymértékben függenek az orosz energiahordozótól. A földgáz árának további növekedése az energiaigényes termékek, például a műtrágyák előállítására is hatással lehet, ami szintén érinti a mezőgazdaságot. Sőt, bizonyos állattenyésztési ágazatokat is kihívás elé állíthat, valamint az élelmiszeripar egyes szakágazatai is jelentős mennyiségű földgázt használnak.
Az OTP Agrár szakértői szerint Ukrajna jelentős részének orosz megszállása komoly hatást gyakorolhat a nemzetközi mezőgazdasági piacokra és a régió élelmezésbiztonságára is. A háború a régióban, amely komoly gazdasági szankciókkal is párosul:
- megzavarhatja az élelmiszertermelést és azok kereskedelmét a régióban;
- egyes létfontosságú áruk (búza, napraforgó) globális készleteinek szűkülését eredményezheti;
- fokozhatja a búza, a kukorica és a napraforgóolaj jegyzését a határidős piacokon;
- súlyosbíthatja a globális élelmiszer inflációt (sok országban emelkedhetnek az energiaköltségek és a nyersanyagárak, főleg azokban az országokban, amelyek folyamatos élelmiszerimportra szorulnak, például a Közel-Keleten);
- a műtrágyák elérhetőségére és árára is negatív hatást gyakorolhat;
- az állattartók helyzetét is tovább ronthatja, ha tartósan magas világpiaci árakat eredményez a háború.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








