11 °C Budapest
Woman shopping at grocery during quarentine cassa cimlapi

Van még hova? Hamarosan kiderül folytatódott-e a magyar boltokban tapasztalt horrordrágulás

2021. november 7. 19:06

Számos statisztikát publikál a KSH a jövő héten, például az októberi inflációra és a szálláshelyek szeptemberi forgalmára vonatkozókat is. 

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalom szeptemberi előzetes statisztikáját – áll az MTI gyűjtésében. A kivitel értéke 8,3 milliárd eurót (2945 milliárd forint), a behozatalé pedig 9,1 milliárd eurót tett ki augusztusban, így a termék-külkereskedelmi hiány 751 millió euró volt. A kivitel volumene 3,6 százalékkal kisebb, a behozatalé 6,9 százalékkal nagyobb lett a nyár utolsó hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. Idén január-augusztusban a kivitel értéke 77,5 milliárd euró, a behozatalé 74,8 milliárd euró volt, a külkereskedelmi mérleg többlete 2,7 milliárd eurót tett ki. Az első nyolc hónapban az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 15 százalékkal, a behozatalé 14 százalékkal emelkedett.

Kedden jelenik meg a fogyasztói árak októberi alakulására vonatkozó statisztika, és a kereskedelmi szálláshelyek szeptemberi forgalma. Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az emelkedés megegyezik az elemzők előzetes várakozásával. Ennél magasabb inflációt kilenc évvel ezelőtt, 2012 októberében mértek utoljára. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,2 százalékkal nőttek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem