A müncheni Oktoberfest hangulatát idéző sörakcióval jelentkezett az Auchan.
Zsebbenyúlós lesz az idei karácsony, a szakértő szerint 20-30 százalékkal magasabb árak várhatók idén, mint tavaly – írja a Népszava.
A lap szerint számos népszerű termékkategóriában szűkebb kínálatra és magasabb árakra kell számítani, a vásárlási kedve azonban nagyobb lehet. A jelenség mögött egyértelműen a világjárvány áll, a gyártási kapacitások beszűkültek, emellett szállítmányozási, logisztikai problémák is adódnak.
„A drágább termékekből emiatt szélesebb, az olcsóbbakból pedig szűkebb a kínálat, ami eleve egy erőteljes drágulás érzetét kelti a vásárlókban” – mondta el a lapnak Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója, aki szerint a kialakult drágaságra még rárakódik a romló forint/euró árfolyam miatti emelkedés is. Emiatt a szakértő szerint a magyar vásárlók végső soron azt fogják érzékelni, hogy a telefonokért, laptopokért
20-30 százalékkal többet kell fizetni az idei karácsonyi szezonban, mint tavaly.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






