A legnagyobb online piactereken mesterséges intelligenciával létrehozott, a valóságban nem létező növények fotóival tévesztik meg a vásárlókat.
Július közepétől már elérhetők a hazai termelőktől származó görögdinnyék a Tescóban. A hazai dinnye édes ízét a közép-európai vásárlók is élvezhetik, az áruházlánc ugyanis a belföldi 6-7 ezer tonnányi értékesítés mellett 7-8 ezer tonna magyar görögdinnyét exportál a régió üzleteibe.
Július közepétől már kapható a magyar dinnye a Tesco hazai áruházaiban. A szezonban összesen mintegy 6-7 ezer tonna görögdinnye kerül a zöldség-gyümölcs osztályok polcaira. A vásárlók a hagyományos magos mellett fekete magszegény, aprómagvú mini, magszegény sárgahúsú és bébi görögdinnyék közül válogathatnak.
A Tesco elkötelezett a hazai termelők támogatása mellett. Számos magyarországi termelővel és szállítóval működünk együtt, és segítjük őket, hogy fejleszthessék vállalkozásukat, termékeiket. Sok esetben pedig a vásárlók igényeihez igazodva a szállítókkal közösen keressük a kínálat bővítésének lehetőségeit is. Dinnyetermelőink hosszú távú, megbízható partnereink, akik széles görögdinnye-választékot fejlesztettek ki, amelyen belül a fekete magszegény termékek egyre keresettebbek, ezért idén ezekből 1000 tonnát tervezünk értékesíteni
– mondta Kámán Tamás, a Tesco beszerzési igazgatója.
A Tesco közép-európai áruházainak vásárlói is a magyar termelők munkájának gyümölcsét fogyaszthatják majd. Az előző évekhez hasonlóan ugyanis idén is várhatóan 7-8 ezer tonna magyar dinnye érkezik a Tesco cseh és szlovák üzleteibe a hagyományos magos és magszegény, a mini, valamint a magszegény sárgahúsú fajtákból.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







