Bár 2025-ben a kakaó ára korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintnek.
Nagy vállalást jelentett be a Lidl: év végéig életbe lép az újítás a sajátmárkás termékeknél
A hazai nagy népszerűségnek örvendő diszkontlánc célul tűzte ki, hogy 2025-ig a sajátmárkás termékeinek csomagolásában átlagosan legalább 20%-ban újrahasznosított anyagot használ fel. Továbbá törekszik arra, hogy 2021 végéig kivonja a sajátmárkás csomagolóanyagaiból a fekete műanyagot, ezáltal jelentősen növelve a csomagolás újrafeldolgozhatóságát.
A Lidl Magyarország 2018-ban kötelezte el magát a fenntarthatóbb műanyaghasználat mellett azáltal, hogy vállalta, 2025-ig 20%-kal csökkenti műanyagfelhasználását, sajátmárkás termékeinek csomagolásának 100%-át pedig maximálisan újrahasznosíthatóvá teszi. E törekvések mentén az áruházlánc már számos csomagolását átalakította, ahol lehetséges, elhagyta a műanyagot, csökkentette a mennyiségét, növelte az újrahasznosíthatóságot vagy újrahasznosított műanyagot használt fel.
Beszállítóival együttműködve a diszkontlánc folyamatosan optimalizálja többek között zöldség-gyümölcs kínálatában is a csomagolást, aminek eredményeképpen 2020-ban, éves szinten több mint 24,94 tonna műanyagot takarított meg a vállalat. A lédig termékek környezetkímélőbb tárolására és szállítására alternatív megoldásként újrahasználható zsákot is kínál vásárlóinak a Lidl.
Az új műanyagcélokkal a boltlánc további konkrét lépéseket tett a műanyagfelhasználás elleni küzdelemben, a fenntarthatóbb csomagolás és a körkörös gazdaság modelljének előmozdítása érdekében. A körkörös gazdaság célja a termékek élettartamának megnövelése azáltal, hogy újrahasznosíthatóságuk biztosításával az alapanyagokból új késztermékek nyerhetőek, így a hulladék mennyisége is csökken.
A műanyag elkerülése és csökkentése mellett fontos törekvésünk, hogy a fekete műanyag használatának megszüntetésével elősegítsük a csomagolások újrahasznosíthatóságát. Ezenfelül az újrahasznosított anyagok használata egyértelműen jelzi elkötelezettségünket a körkörös gazdaság mellett
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta Tőzsér Judit, a cég vállalati kommunikációs vezetője. A teljes cél- és intézkedéscsomaggal a Lidl Magyarország a Schwarz Csoport átfogó REset Plastic műanyag stratégiáját támogatja, amely a műanyag elkerülésétől kezdve a tervezésen és az újrahasznosításon át az innovációt és az oktatást is magában foglalja.
Címlapkép: Lidl Magyarország
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
Itt a bejelentés, új világmárka érkezik Magyarországra: ekkor nyit az első üzlet, indul el a webshop
A márka Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Indiában is debütál franchise-partnerségeken keresztül
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








