A vállalat közleménye szerint a cél a baleset körülményeinek teljes feltárása.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Viral Stop ágynemű-termékcsalád gyártóival szemben, amiért valószínűsíthetően nem nyújtottak megfelelő tájékoztatást a termékek vírusellenes kezelésével kapcsolatos, lényeges információkról.
A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Viral Stop termékcsaládba tartozó paplanok és párnák gyártóival – a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft-vel, illetve a francia Proneem R.C.-vel – szemben, amiért feltételezhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak két népszerű, hazai webáruház felületein.
A termékcsaládot egy különleges, a vírusok számát csökkentő textilkezeléssel népszerűsítik, ugyanakkor a cégek vélhetően nem nyújtanak megfelelő tájékoztatást az ezzel kapcsolatos, jelentős információkról: például a technológia hatásának várható időtartamáról, valamint az azt befolyásoló, akadályozó körülményekről.
Mivel a vállalkozások kereskedelmi gyakorlata széles fogyasztói körhöz juthatott el, a járvány következtében pedig fokozott az érdeklődés a hasonló termékek iránt, a GVH az értékesítési gyakorlat vizsgálata mellett döntött.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








