Július 3. és augusztus 28. között újra megnyitja kapuit a balatoni Kultkikötő: három helyszínen színházi előadássokkal, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják a látogatókat.
Rengeteg tényező verte fel a húsárakat itthon: sertéspestis, madárinfluenza, és még a koronavírus is átrendezte a piacot. Ráadásul a szakemberek szerint átalakulóban a fogyasztói szokások és az értékesítési lánc és a járvány gyorsítja ezt a folyamatot.
A sertéspestisen és a madárinfluenzán túl a húsiparnak a koronavírus-járvánnyal is meg kellett küzdeni. Az ágazatban komoly károkat okoztak a különböző betegségek, amik erősen rányomták bélyegüket az árakra is. Ugyan különböző támogatások, mentőcsomagok segítették a gazdák egész éves munkáját, ennek ellenére is óriási veszteségeket könyvelhetnek el a gazdaságok az év végén. Ráadásul a szakemberek szerint átalakulóban a fogyasztói szokások és az értékesítési lánc és a járvány gyorsítja ezt a folyamatot. Most a HelloVidék annak járt utána, hogyan befolyásolta az egyes hústermékek árát a járvány illetve, hogy mire számíthatunk a karácsonyi nagy bevásárláskor.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







