Egyre tudatosabban döntenek a magyarok arról, hogy mikor és mennyi borravalót adnak: elsősorban a szolgáltatás minősége alapján jutalmazzák a kiszolgálást.
Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt.
Müller Cecília vasárnap a közmédiának azt mondta, hogy a plázákban céltalanul fel-alá járkálni veszélyes, ezért aki teheti, vásároljon az interneten, aki pedig mégis személyesen veszi meg az ajándékokat, otthon találja ki, mit szeretne, hogy tudatosan, a lehető legrövidebb idő alatt el tudja intézni a vásárlást.
Az országos tisztifőorvos emellett fontosnak tartja azt is, hogy az emberek időben kezdjék el a bevásárlást, amíg még nincs tömeg. Közölte, hogy szombaton minden eddiginél több új fertőzöttet regisztráltak, az elhunytak száma pedig 156 volt. Emiatt rendkívül fontos, hogy például a higiénés szabályok betartásával vigyázzunk azokra a családtagokra, akik a veszélyeztettek közé tartoznak - hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: ez alól a fiatalok sem kivételek, mivel a napokban közülük is haltak meg a koronavírus miatt, rájuk is oda kell figyelni.
Müller Cecília továbbra is arra kér mindenkit, hogy kerülje a csoportosulásokat, és a szabályok fegyelmezett betartásával segítse az egészségügyi ellátórendszert, hogy bírja a jelenlegi extrém terhelést. Beszélt arról is: a járvány dinamikája azt mutatja, hogy a következő hetekben még hasonló fertőzöttségi adatokra kell számítani.
Az országos tisztifőorvos emlékeztetett: jövő héten regisztráció indul, a lakosok jelezhetik igényüket az oltás iránt. Ez azt a célt szolgálja, hogy jobban meghatározhassák az oltópontokat, és kiszámíthassák azok várható terheltségét - mondta. Hozzátette: a regisztráció pontos módjáról jövő hét elején tájékoztatnak, de várhatóan az internetes regisztráció mellett lehetőség lesz telefonon vagy akár írásban is jelentkezni.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Müller Cecília kitért arra is: a népegészségügy egyik fontos feladata, hogy a lehető legszélesebb körben tájékoztassa az embereket az oltásról, hogy ezáltal mindenki eldönthesse, szeretné-e beoltatni magát. Magyarországon a lakosság széles körében bizalom övezi az oltásokat, ezt a bizalmat pedig semmiképp sem szabad felborítani, ezért garantálni kell a koronavírus elleni vakcina hatékonyságát és biztonságosságát - emelte ki.
Ismertette, hogy várhatóan kedden indul egy többi között virológusokból, kutatókból, oltóanyaggyártókból, klinikai szakemberekből álló magyar delegáció Oroszországba, hogy az orosz oltóanyagról tájékozódjon. A delegáció tagjai minden kérdésre választ kapnak majd, ha pedig a vakcina valóban hatásos és biztonságos, a magyarok rendelkezésére bocsájtják - mondta. Hozzátette: az orosz vakcina van leginkább elérhető közelségben, de a többi vakcináról is azt hallani, hogy az engedélyeztetési eljárás vége felé járnak.







