18 °C Budapest
Színt vallott a MediaMarkt, Euronics, Edigital: ezek lesznek az idei karácsony csúcsajándékai

Színt vallott a MediaMarkt, Euronics, Edigital: ezek lesznek az idei karácsony csúcsajándékai

2020. november 7. 06:58

Az idei karácsonyi bevásárlási szezont is jócskán átalakítja az új koronavírus-járvány. A szakértők azonban úgy vélik, az ünnep állni fogja a sarat, óriási költekezésekre lehet számítani idén is. Ahogy arra is, egyre többen vásárolnak majd online, de persze attól nem kell tartani, hogy a műszaki boltokba nem fognak menni az emberek. A készülődés nagy, a kereskedők mind a raktárkapacitásuk növelését, mind a kiszállítás magasabb fokozatra kapcsolását előkészítették. Mutatjuk, várhatóan mik lesznek az idei év sláger elektronikai termékei, illetve azt is, a tavalyi évi legekből mekkora következtetéseket érdemes levonni idénre.

Az idén átlagosan 52 300 forint fejenként a karácsonyi ajándékokra szánt átlagos keret, 8 százalékkal nagyobb, mint tavaly - derült a GKI és az Árukereső friss kutatásából. A felmérés rámutatott arra is, vélhetően a laptopok, háztartási gépek, okostévék, játékkonzolok és egyéb számítástechnikai kiegészítők iránti kereslet a vírus hatására már a tavasszal tetőzött. Ennek következtében nagyobb szerep juthat a játékoknak, könyveknek, ruházati cikkeknek és szépségápolási termékeknek.

De hogy látják ezt a legnagyobb magyar elektronikai kereskedők? Ők mire készülnek idén karácsonykor, szerintük mik lesznek az idei szezon slágertermékei, illetve milyen nehézségekre lehet majd számítani a koronavírus-járvány okán? Többek között ezeket a kérdéseket tette fel a Pénzcentrum a magyar elektronikai-piac legnagyobb szereplőinek.

Karácsonyi ajándék top lista

Először arra voltunk kíváncsiak, mik voltak a 2019-es év slágertermékei a karácsonyi időszakban, illetve arra, hogy ezek alapján mire lehet következtetni idén, 2020-ban. 

Media Markt

A tavalyi top 10 eladott termékek listáján a fejhallgatók, airpods-ok, nagy képátlójú televíziók, okostelefonok, adathordozók, háztartási kis- és nagygépek (kézi- és morzsaporszívók, porzsák nélküli porszívók, szódagépek, légtisztítók, párásítók), egészségügyi és szépségápolási termékek (hajvasalók, hajszárítók, borotvák, elektromos fogkefék, vérnyomásmérők), 2in1 laptopok, szárítógépek szerepeltek.

- tájékoztatta a Pénzcentrum a Media Markt, akik idénre viszont úgy számonak, hogy az egyik slágertermék "várhatóan a játékkonzol lesz, ugyanis mindkét gyártó új modellt bocsát piacra, ezeket máris hatalmas várakozás övezi, számos előrendelésünk van már. Szintén nagyon várták az új okostelefonokat (pl. iPhone 12) a vásárlók, de idén is számítunk arra, hogy megnő a forgalma a háztartási kisgép osztálynak, az egészségmegőrző termékeknek, a nagyméretű (okos) televízióknak."

Ezen felül a vállalat azt is elmondta lapunknak, hogy minden évben rengetegen vásárolnak játékszoftvert, illetve praktikus kiegészítőket a már meglévő eszközökhöz, ezekre szintén számítunk. Specifikusan a Media Marktra jellemző az is, hogy a karácsonyi időszakban nagyon felpörög az úgynevezett Okospult szolgáltatásuk, melynek keretében például szoftvereket telepítnek megvásárolt notebookokra vagy védőfóliákat ragasztanak mobilokra. 

Euronics

Tavaly a legnagyobb értékben eladott termékkör a televízióké volt. A tavalyi évben nagy fejlődésen ment keresztül a szárítógépek piaca. Ez a mi értékesítésünkben is kiemelkedő teljesítést mutatott. A fentiek mellett a top 10-ben végzett a mosógép, hűtőszekrény, a telefonok, számítástechnikai eszközök, valamint a porszívók, a mikrosütők, szórakoztató elektronikai eszközök, illetve az automata kávégépek

- mondta el a Pénzcentrumnak Fazekas Bálint az Euronics Műszaki Áruház - Vöröskő Kft. igazgatósági tagja. A szakember ezen felül bemutatta a tavalyi év top 10 slágertermékét is, melyek a következők voltak:

  • Kézi mixerek, kapszulás kávéfőzők, konyhai mérlegek, hajszárítók. Ezek a termékkörök klasszikus karácsonyi ajándékok, hiszen ezek minden családban úgymond fogyóeszközök.
  • Másik nagy sláger termékkör a telefonok és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítők voltak. Nem meglepő, hiszen a tavalyi évben is számos új modell jött ki a termékkörből, valamint a kiegészítők, mint fejhallgatók, hordható okos eszközök nagy divatnak számítanak.
  • Jól látszik a piaci átrendeződés a televíziók esetében. Míg néhány éve még a 32" volt a normál, vagy átlag méret, a tavalyi évben tovább emelkedtek a képátlók. Ma már a TOP 10-be nem fér bele a 32", vagy alatti tévé, mint kategória.
  • Tartja magát azonban továbbra is a klasszikus karácsonyi ajándék, a mosógép. Itt az előltöltős gépek már nagyobbak, mint a hagyományosnak nevezhető felültöltős piac.
  • A dobogóról éppen csak lecsúszott a hűtők kategóriája, ami szintén nevezhető tradicionális karácsonyi terméknek, hiszen a családi lakomákat valahol tárolni kell. Érthető, ha ilyenkor megnő az igény ezekre a gépekre.
  • A laptopok sok családban az iskolakezdés mellett a karácsonyi ajándékozásnál kerülnek fókuszba, ahogy tavaly is történt.
  • Előkelő helyen végeztek a porszívók, takarítógépek is. Ez utóbbiak olyan szegmens, ami a tavalyi évben szinte csipkerózsika álmából éledt fel. Hosszú ideig a nagy gyártók sem látták a fantáziát a termékkörben. Aztán a tavalyi évben, ahogy a napi takarításban az állóporszívók kezdték átvenni a területet a porzsákos porszívóktól, úgy váltak ismét létjogosulttá az egy-egy nagytakarításkor használt eszközök.
  • A TOP 10-be fér még egy fontos termékkör, a beépíthető főzőlapok és sütők. Ezek amellett, hogy a karácsonyi étkezések elengedhetetlen kellékei, jól mutatják, hogy a hagyományos tűzhelyek, főleg a gáztűzhelyek miként szorulnak a háttérbe.
  • Mögöttük kevéssel a mosogatógép végzett, ha az eladásokat nézzük. Ez a termékkategória is az elmúlt években nőtte ki magát. Azzal, hogy az emberek környezettudatosabban élnek, illetve növekszik az életterük, a mosogatógépek ma már nem a luxus, hanem az észszerűség mintapéldái.
  • A szórakoztató elektronika fért még be az elméleti 10-es listára.

Fazekas Bálint mindezen felül elmondta azt is, hogy az idei karácsonyi szezonra a COVID helyzet rá fogja nyomni a bélyegét, ahogy tulajdonképp átrendezte az egész év kereskedelmét is. Az év elején a számítástechnikai és az otthoni munkavégzéshez, élethez szükséges termékkörök kerültek a fókuszba. Sok laptop, konyhai kisgép, majd szépségápolási termék fogyott, aztán ahogy állandósulni látszott a helyzet, az otthoni szórakozás vált slágerré. 

Ez utóbbit azzal magyarázta a szakember, hogy mivel a mozizás kicsit háttérbe szorult, a streaming szolgáltatók mind inkább átveszik a filmszínházak helyét. Ezért felértékelődni látják az otthoni szórakoztatást. Ehhez pedig a soundbarok nagyon jó alternatívák, ahogy a bluetooth hangszórók iránt is tovább nő a kereslet. 

Szinte biztos az is, hogy az automata kávéfőzők, vagy akár a padló- és szépségápolás is olyan szegmensek, melyek mindig megtalálják a helyüket a karácsonyfa alatt. Ugyanúgy ahogy a Media Markt, az Euronics is azzal számol, hogy a konzolok között szintén most várható az újdonságok megjelenése, akár a szoftverek, akár a gépek tekintetében. 

Specifikusan az Euronics kitért arra is, hogy idén bevezettek egy új termékkategóriát, a barkács és kerti szerszámok értékesítésével. Ez pedig egy nagy piac, főleg az urak, de a hobbi kertészek is megtalálják náluk, amit keresnek. Arról nem is beszélve, hogy ez a szegmens nagyon fejlődi, ahogy azt láthattuk is, az idén mindenki házi kiskerteket telepített, vagy éppen lakásfelújított. 

Extreme Digital

Az Extreme Digital arról tájékoztatta lapunkat, hogy míg tavaly a teljes szezonban a tévé, az okostelefon, a tévé és a notebook volt a legnépszerűbb, addig a szentestét megelőző héten azok a tíz-húszezer forintos termékek adják a megrendelés legnagyobb részét, amelyeket tipikusan utolsó pillanatban vásárolnak meg valakinek ajándékba.

Így például az egykori NDK-s szendvicssütő kínai gyártmányú utódja mellett ilyen termék az aktivitás mérő karpánt, a belép kategóriás táblagép, valamint az elektromos fogkefe is. Ezen felül szintén kiemelkedően népszerűek voltak a Dolce Gusto kapszulás kávégépek. Ezen kívül nagy számban fogytak az ajándék mellé szánt olyan járulékos kiegészítők is, mint a másfél méteres, 4K felbontással kompatibilis HDMI-kábel, illetve a microSD memóriakártya. 

Emellett a vállalat szerint karácsonykor nagyon népszerű utolsó pillanatos ajándéknak számítanak a Feldobox élménykuponok is: ezekből a karácsonyi szezonban nyolcszor annyi fogyott, mint egy átlagos hónapban. Specifikusan egyébként az Extreme Digital saját ajándékártyáját is sokan választják univerzális ajándéknak. 

Az utolsó napos ajándékokat félretéve a vállalat beszámolt arról is, milyen termékek voltak egészében a november-december slágertermékei. Itt nem meglepő módon már jóval nagyobb értékű termékek kerülnek a népszerűségi lista élére: a tévé, az okostelefon, a notebook és a játékkonzol.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

De felfértek még a listára a szárítógépek, a táblaképek, továbbá a játékok, a szépségápolási termékek és parfümök, a konyhai kisgép, az okosóra és aktivitásmérő, illetve a kávéfőzők is. Ezeken felül kiemelkedően sok fogyott tavaly az akkumulátoros csavarhúzóból, de LEGO termékből is jutott. Érdekes jelenség volt az is, hogy a vállalatnál a tavalyi Black Friday-kor ének slágerének számított az elektromos roller is: bár az Extreme Digital több ezer darabot eladott ezekből, a rollerek karácsonyi felfutása megtorpant, a  rollerek szabályos használatával kapcsolatos aggályokkal megfogalmazó cikkek, tévériportok érezhetően sokak kedvét elvették a vásárlástól - ami jól látszik a keresési statisztikákból.

És hogy mit hozhat a 2020-as karácsony? Az vállalat úgy számol, hogy a járványhelyzet miatt jóval nehezebb megjósolni a várható karácsonyi vásárlási trendeket, mint a korábbi években, mert a járvány kezdetén bevezetett kijárási korlátozások alatt sok magyar háztartás előre hozott olyan nagy értékű beszerzéseket, mint amilyen a laptop, a tévé, vagy a mosó-szárítógép, hűtőszekrény.

A kereskedő ezért arra számít, hogy a COVID19-járvány által keltett bizonytalanság nyomán sokkal megfontoltabban fognak költeni a magyar vásárlók a karácsonyi ajándékozásra. Vélhetően a korábbi éveknél is többen időzítik majd a beszerzéseket a novemberi Black Friday-re, hiszen ott jelentős kedvezménnyel szerezhetnek be sláger termékeket.

Nagy a készülődés

A MediaMarkt műszaki áruházlánc megemelkedett érdeklődéssel számol a hátralevő időszakra, ennek megfelelően bővítette logisztikai kapacitásait mind a raktározás, mind a házhozszállítást végrehajtó logisztikai partnerek terén.

Általánosságban látható, hogy a gyártók részéréről kihívást jelent a készletek biztosítása ezekben a forgalmas időszakokban

- mondta el lapunknak a vállalat, ami ezért mindig előre készül, hogy minél gördülékenyebben kiszolgálhassa a megrendeléseket. Ezen felül fontos szerepet kapnak az egészségügyi óvintézkedések is.

Az áruházakban az alapvető intézkedéseket (plexifalak, maszkok, kesztyűk, kézfertőtlenítők és fokozott fertőtlenítés, a távolságtartásra és fertőtlenítésre történő figyelemfelhívó kommunikáció) továbbra is fenntartjuk, vásárlóink és dolgozóink egészége érdekében. Az áruházak nyitvatartásáról, esetleges bezárásáról az aktuális kormányzati intézkedéseknek megfelelően fogunk rendelkezni, mindig az egészségügyi biztonságot tartva szem előtt

- tudta meg lapunk a kereskedőtől. 

Mi most arra készülünk, hogy a nagy rohamok helyett, az elnyújtott, kicsit óvatosabb készülődés lesz a hangsúlyos, emellett az online vásárlás tovább fog emelkedni. A karantén időszak jól megmutatta, hogy akik eddig mintegy "mumusként" tekintettek az online piacra, egy sikeres rendelés után, felbátorodtak, merik használni az online vásárlás nyújtotta kényelmet, tudják és használják az emberek az abban rejlő lehetőségeket

- tudatta a Pénzcentrummal Fazekas Bálint. Az Euronics szakembere felhívta a figyelmet arra is, hogy erre a logisztika mellett, a házhozszállítást végző cégeknek is fel kell tudni készülni. Ezzel együtt az izgathatósági tag szerint a megfelelő biztonsági előírások betartása mellett, az üzletekben történő vásárlás sem fog jelentősen visszaesni. 

A lánc egyébként március óta mindig, folyamatosan és naponta több alkalommal fertőtlenítik az üzleteket, a kasszákat és a bejáratok környékét. Ezen felül korlátozták az egy időben egyszerre belépő vásárlók számát is, aminek következtében egy felfokozott vásárlási időszakban, ügyfél oldalról is nagyfokú rugalmasságra lesz majd szükség a vezető szerint. Ez azonban mindenki közös érdeke - tette hozzá.

Az Extreme Digital az idei, kiemelten fontos időszakról úgy vélekedik, hogy sem az év nehézségei, sem a vírushelyzet nem fogja a karácsonyt megadásra kényszeríteni. Ezért a cég gondosan válogatott, nagy mennyiségű készlettel, sok új termékkel, pontosan megtervezett logisztikai megoldásokkal és csomagkezeléssel; pontosabb vevői kommunikációval; szezonálisan alkalmazott extra munkaerővel készül a novemberi és decemberi vásárlási rohamra.

A tavaszi katranténhelyzet megmutatta nekünk, hogy amíg nincs konkrét tiltás, a vásárlóink nagyobbik része preferálja a bolti kiszolgálást, átvételt; így ezen a területen sok apró fejlesztéssel azon dolgozunk, hogy minél kevesebb sorban állással, minél egyszerűbb tudjon lenni a bolti kiszolgálás folyamata, egy-két új megoldást is tartogatunk meglepetésként. De összességében a teljes online kereskedelem növekedése azt indokolja, hogy minden területen felkészültek legyünk, növeljük az áteresztő képességünket a szezon alatt

- ismertette álláspontját lapunkkal a cég, ami a biztonságos vásárlással kapcsolatban kiemelte, minden telephelyükön és raktáraikban naponta többször takarítani. Miden közös helyiségben, a dolgozókkal történő érintkezési pontokon kézfertőtlenítőket helyeztek ki. 

A raktárakban és szállítási pontjaikon védőfelszerelésben és szigorú egészségügyi ellenőrzések alatt dolgoznak az embereke. Az árukat, csomagokat, berendezéseket naponta speciális fertőtlenítéssel védik. Illetve korlátozzák a nagy létszámú egy helyiségben tartózkodást, és a személyes kapcsolattartást partnereikkel. Ebben segít a rugalmas munkarend, illetve a home office szabályozásuk is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 13. vasárnap
Antal, Anett
23. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. június 12. 19:20