Az alkoholmentes szegmens, ami az alkoholmentes lagereket és radlereket is tartalmazza, az elmúlt 10 évben jelentős növekedést mutatott.
Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint idén az e-sport-iparág két évnyi fejlődést ért el három hónap alatt, de a számítógépes játékokhoz kapcsolódó eszközök piaca is fellendült az elmúlt hónapokban. Magyarországon az év első felében az LG tapasztalatai szerint jelentősen megnőtt a kereslet a gaming monitorok iránt: a legnépszerűbbnek a középkategóriásnak számító 27 collos képátlójú kijelzők számítanak.
Idén a streamingszolgáltatások mellett az amúgy is mind népszerűbbnek számító e-sport növekedése is felgyorsult, ez utóbbi szegmens nagyjából két évnyi fejlődést ért el a kijárási korlátozások három hónapja alatt, és bár a 2023-ra globálisan várt kétmilliárd dollár feletti bevétel más iparágakhoz képest továbbra sem túl jelentős, nézőszám alapján a világ 10 legnépszerűbb sportja közé küzdötte fel magát.
Pénzre van szükséged? Használd a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát!
Egy másik előrejelzés ennél szerényebb 2023-as forgalommal kalkulál, de az itt prognosztizált, legfőképpen szponzor- és hirdetési bevételekből álló 1,6 milliárd dolláros érték is több mint 60%-kal múlja felül az idénre várt bevételt. Ez az előrejelzés ugyanakkor az iparágat gyengítő tényezőkre is felhívja a figyelmet, köztük arra, hogy a szervezők kénytelenek lehetnek lemondani vagy elhalasztani a fizikai térben, a versenyzők és a szurkolók helyszíni részvételével tervezett e-sport-rendezvényeket.
Az ESL például azt jelentette be, hogy a Counter Strike: Global Offensive profi játékosai számára szervezett, eredetileg offline tornaként tervezett bajnokságot az idei idényben teljes mértékben online rendezik meg, beleértve a döntőt is, az Epic Games pedig még tavasszal törölte a 2020-as Fortnite világkupát. Nem lehetnek nyugodtak a kínai e-sport-rendezvények szervezői sem, hiszen az ottani kormány úgy döntött, hogy ez év végéig töröl minden, az országban megrendezendő nemzetközi sporteseményt.
Nem csak az online és offline videójátékok népszerűségnövekedése gyorsult fel számottevően, de a játékhoz szükséges hardverek forgalma is jelentősen erősödött. Egyrészt azért, mert a jóval több otthon töltött idő alatt olyanok is rákaptak a videojátékokra, akik eddig legfeljebb csak alkalomszerűen játszottak, ehhez pedig megfelelő eszközöket vásároltak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A keresletnövekedés másik szegmensét azok a gamerek adták, akik most látták elérkezettnek az időt - az akár céges - gépük fejlesztésére, új kiegészítők beszerzésére, a régi perifériák minőségi cseréjére. Mindez azt eredményezi, hogy a gamer IT-eszközök globális piacának értéke az idén megközelítheti a 40 milliárd dollárt - igaz, ha érdemben romlik a gazdasági klíma, a következő években lassulás következhet be.
- mondta Orémus Eszter, az LG IT termékekért felelős regionális marketingmenedzsere. "A közeljövőben a hazai e-sport piac további dinamikus fejlődésére számítunk, mert bár egy ideje már egyértelműen növekszik a műfaj népszerűsége, nyugat-európai viszonylatban még van hova fejlődnünk." - tette hozzá a szakember.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








