Az új szolgáltatás hatékony alternatívát kínál a hosszadalmas postai sorban állással vagy a napokkal korábban lefoglalt futárrendeléssel szemben.
Itthon évek óta a Black Friday és a karácsonyi slágertermékek között tartják magukat a kávéfőzők. Csak 2018 november utolsó hetében több mint félmilliárd forint értékben vásároltuk ezt a konyhai gépet. Felmerül a kérdés, ha már ennyit költünk rájuk, megérik-e a pénzüket? Melyikkel készíthetünk valóban jó kávét? Felveszi-e a versenyt egy kapszulás kávéfőző egy automatával? A fogyasztóvédők tanácsai a Fekete péntekre.
2018-ban a GfK adatai szerint a mosógép és a TV mellett a kávéfőző volt a legnépszerűbb termék a Fekete pénteki vásárlási hullámban. Csak kávéfőzőből 236 százalékkal többet vettünk november utolsó hetében, mint az azt megelőző héten. A Tudatos Vásárlók Egyesülete kíváncsi volt, vajon mit tudnak ezek a népszerű termékek, ezért nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetetekkel közösen laboratóriumban tesztelt 92 automata, manuális és kapszulás kávéfőzőt.
Sokan esküsznek arra, hogy a kapszulás kávéfőzővel nem lehet jó kávét készíteni, a teszt ezzel szemben meglepő eredményt mutat. Az elkészült kávét egy 10 főből álló képzett kóstoló csoport vizsgálta vakteszteléssel. Pontozták többek között az elkészült eszpresszó színét, megjelenését, aromáját, a pörkölés intenzitását, az íz-egyensúlyt, az állagot. A tesztelt termékek több mint a fele legalább 4 pontot kapott a 0-tól 5-ig terjedő skálán, ebben nagyjából hasonló arányban volt kapszulás, manuális és automata gép is. A kapszulás gépek mintegy fele jól szerepelt az ízteszten.
Az íz mellett azt is pontozták a szakértők, mennyire tér el a kávé hőmérséklete az ideális 67 foktól, milyen hamar készül el, ha van habosító funkciója, milyen állagú habot készít. Mivel napi szinten használjuk, az is fontos szempont, hogy mennyire felhasználóbarát, vagyis milyen könnyű feltölteni, tisztítani, vízkőtleníteni.
Minden szempontot összesítve az élmezőnyben végzett több DeLonghi, Jura, Krups, Miele, Saeco és Philips készülék is. Áruk széles skálán mozog - 350 ezer és 18 ezer forint között -, de van 500 ezres is.
Az olcsóbbak szinte kizárólag a kapszulás készülékek közül kerülnek ki, de itt az ár becsapós lehet, ha hosszú távon számolunk. Egy kávékapszula ára ugyanis jelenleg mintegy 70 és 200 forint között van. Ha csak napi 2 kávéval számolunk, az éves szinten további 50-150 ezer forint plusz kiadást jelent. Ezzel szemben egy automata vagy manuális gépnél egy eszpresszóhoz 40-120 forintba kerül a jobb minőségű kávé, ez éves szinten 30-88 ezer forint.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tesztben élmezőnyben végzett automata és manuális gépek ára 120 és 350 ezer forint között van. A kapszulás kávéknál további komoly kérdés a nagy mennyiségű hulladék. Habár egyes gyártók visszaveszik és újrahasznosítják a kiürült kapszulát, sajnos ez a mennyiség eltörpül a kukában landoló kapszulákhoz képest.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








