Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Könnyen elszaladhat a ló a karácsonyi bevásárláskor, sokan ingjüket, gatyájukat is otthagyják a boltokban, számolatlanul veszik az ajándékokat. Holott pár egyszerű trükkel igencsak le lehet csökkenteni az ajándékok költségeit.
Szinte hihetetlen, hogy nemrégiben még nyárias időben lehetett kiránduni, most pedig már gőzerővel fordulunk rá a karácsonyra - pénteken már nyit is a budapesti központi vásár a Vörösmarty téren.
És persze nincs karácsony ajándékok nélkül, amiket már érdemes jóelőre beszerezni, hogy ne a legnagyobb tömegben kelljen a boltokat róni. Ugyanakkor ebben az időszakban rengetegen képesek túllőni a célon, pedig senkinek sem jó, ha csak úgy kiszalad a pénz a zsebéből. Ehhez a The Balance összeszedett pár tippet is, amiket betartva meg lehet tartani a mértéket, mégsem marad senki ajándék nélkül.
1, Tartsd magad a költségvetéshez
Az egyik legfontosabb dolog a listán az, hogy határozz meg előre egy összegkeretet, amit az ajándékokra szánsz. Ennél pedig ne nagyon költs se többet, se kevesebbet. Mivel még azért van pár hét az ünnepig, ki lehet gazdálkodni a keretet. Ugyan nem tűnik túl szórakoztatónak, de tekintsd az egész tervezést egy kreatív kihívásnak: sőt, gyakran a gondosan összeszedett ajándékok (akár a házikészítésűek is) sokkal jobb fogadtatást kapnak, mint egy-egy drágább holmi. Fontos, hogy a költségvetés összeállításakor figyelembe kell venni az egyes családtagok szükségleteit.
2, Készíts pontos ajándéklistát
A második kulcslépés, hogy összeszedd, pontosan mit is akarsz megvenni. Érdemes ezt minél előbb megtenni, hogy el tudd csípni az olyan leárazásokat, mint például a Black Friday. Sőt, a cuccokat ár szerint is össze lehet hasonlítani, hiszen van még rá idő - így pedig megtalálhatod azt a boltot, ahonnét a legjobb áron lehet beszerezni. Nem utolsó sorban pedig, ha van egy előre elkészített listád, akkor nem kell az utolsó pillanatban stresszelni, hogy kinek milyen ajándékot vegyél.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
3, Szerezz be "vészajándékokat"
Az ünnepi időszakban bármikor közbejöhet egy váratlan meghívás, amelynek azért illik eleget tenni, és vinni sem árt valamit. Ezért is érdemes a lap szerint beszerezni egy-két extra ajándékot: egy üveg bor, vagy valamilyen kozmetikai csomag például nem egy tehén ára, de jó, ha van tartalékban.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







