Az ünnepek alatt sok gazda elköveti azt a hibát, hogy túleteti házikedvencét, vagy olyan ételekkel kínálja meg, amelyek számára kifejezetten mérgezőek lehetnek.
Folyamatosan változnak a karácsonyi trendek és szokások, az ünnepi készülődést a fogyasztói kultúra változása is alakítja. Valós fogyasztói igény az, hogy már októberben, 2 hónappal karácsony előtt megtalálják a vevők az áruházakban az ünnepi kínálatot - derült ki a Kika keddi sajtótájékoztatóján.
A lakberendezési áruházláncban már kikerültek a polcokra az ünnepi kellékek: karácsonyfadíszek, adventi koszorúk, gyertyatartók, ajándéktárgyak.
Hompok Melinda lakberendező a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei évben nincs túl nagy változás a korábbi évek színtrendjeihez képest, bár a púderes, rózsaszínes, arannyal, ezüsttel kombinált díszek trendinek nevezhetők 2019-ben. Évek óta jellemző, hogy van egy-egy meghökkentő elem (például egy fánk alakú, vagy egy medvés fadísz), ami kiegészíti a készleteket. Az asztalon, a karácsonyfán is megjelenhet egy-egy szokatlan elem.

Tavaly fehér és kék volt a divat, idén viszont több a zöld és barnás árnyalat. A fehér persze továbbra is működik, ahogy a piros/aranyszínű vonal is, de a zöld, a barna, a natúr, bézses színek, vagy a narancs inkább előtérbe kerültek. A természetközeliség itt is jobban dominál.
A szakember hozzátette: karácsonykor a giccs is belefér, ezt lehet
vegyíteni a meghökkentő elemekkel. Fontos az is, hogy a családokban generációkon keresztül öröklődő tárgyak tehetik személyessé az ünnepet.
Havas Dóra gasztroblogger szerint egyértelműen a családi tradíciók
határozzák meg azt, hogy milyen étel kerül a karácsonyi asztalra. A
töltött káposzta, a bejgli, a rántott hal minden háztartásban a menüben
meghatározó része - ebben csak lassan tapasztalni változást.

Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








