Október 31-én véget ér a Magyar Telekom és a Díjnet együttműködése, innentől tehát a Díjneten nem lehet számlákat befizetni.
Egyre többen, főleg kisgyermekes családok, költöznek Budapest agglomerációjába a fővárosból. A kiköltözők között tendenciájává vált, hogy ismerőseik közelében vásárolnak családi házat praktikus okokból.
Gyereknevelés szempontjából hasznos és kényelmes, ha egy segítő közösséget alkot ismerőseivel, így nem csoda, hogy évről évre egyre több kisgyermekes család törekszik így megválasztani lakóhelyét. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta a Világgazdaságnak, hogy tapasztalataik szerint Budapest agglomerációjában egyre nő a családos közösségek száma.
Az évek óta tartó drágulás következtében egyre többen szorulnak ki az agglomerációba, viszont ennek hatására az ingatlanpiaci törvényeknek megfelelően itt is folyamatosan nőnek az árak. Például Budaörsön és Budakalászon már bőven félmillió forint fölött van az átlagos négyzetméterár, de Fóton, Érden, Dunakeszin, Budakeszin és Solymáron is jelentős drágulás mutatkozik.
Ezzel párhuzamosan a kisgyermekes családok közösségei egyre több helyen jelennek meg az agglomerációban: a jellemzően harmincas, fiatal negyvenes kiköltözők többsége 40 millió forint körüli összegért keres eladó kertes házat. Ebből az összegből Budapesten belül csak nagy kompromisszumok árán lehet ingatlant vásárolni, viszont a főváros környéki egyre jobban fejlődő településeken egy család számára megfelelő méretű házhoz juthatnak, élhető környezetben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







