Ezzel fizetne a magyarok kétharmada bankkártya helyett

2019. május 28. 15:32

A Mastercard most publikált adatai szerint a magyarok több mint kétharmada mobiltelefonját használná bankkártya helyett, a válaszadók negyede pedig okosóráját is szívesen használná erre a célra. A fizetéstechnológiai cég szerint a mobiltárcák növekvő száma és az egyre nagyobb szabadságot biztosító pénzügyi szolgáltatások rövid időn belül jelentősen megváltoztathatják pénzügyi szokásainkat.

A mobilfizetés terén a magyar Mastercard kártyabirtokosok egyre több szolgáltató terméke közül választhatnak, hiszen a 6 magyar banki mobilalkalmazás mellett már a régóta várt Apple Pay is elérhetővé vált Magyarországon. A bejelentés azért is jelentős, mert így már nem csak az Android rendszerrel futó mobilokkal, de az iOS-alapú készülékekkel is fizethetünk a boltokban egyetlen érintéssel.

A Mastercard adatai szerint a magyarok 88 százaléka Androidot, 13 százaléka pedig iOS-t használ.

Fontos tudni, hogy a fizetési folyamat a mobilunkkal pont úgy történik, mintha bankkártyánkat érintenénk az arra alkalmas terminálokhoz. Az MNB adatai alapján Magyarországon ma már a terminálok 86 százaléka alkalmas egyérintéses fizetésre, így gyakorlatilag szinte bárhol használhatjuk bankkártyánk helyett mobiltelefonunkat.

Valamennyi itthon is elérhető mobiltárca mögött a Mastercard technológiáját találjuk, mellyel úgy költöztethetjük bankkártyánkat a mobilunkba, hogy nem kell attól tartanunk, hogy a fizikai kártya adatai veszélybe kerülnének. A megoldás lényege, hogy a fizikai kártya helyettesítésére egy digitális kártya, úgynevezett token jön létre. Ez a token kerül a felhasználó telefonjába és csak az adott készülékkel indított tranzakcióknál használható. Így a felhasználó úgy tud mobiltelefonjával fizetni, hogy abban nem tárolódnak a fizikai kártya adatai.

A mobiltárcák növekvő száma választ jelenthet a magyarok azon igényére, hogy bankkártyájuk helyett okoseszközeikkel fizessenek.

A Mastercard adatai szerint a magyarok 92 százalékának zsebében már ott az okostelefon és a megkérdezettek 69 százaléka használná azt fizetésre bankkártyája helyett. A válaszadók negyede (26 százalék) már ennél is innovatívabban gondolkodik és okosóráját használná erre a célra. A Mastercard több gyártóval is együttműködik annak érdekében, hogy ezt egyre többen meg is tehessék.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A frissen publikált adatok arra is rámutattak, hogy a mobil már most sokak számára alapvető fontosságú, ha pénzügyeikről van szó. A megkérdezettek 42 százaléka már mobilbanki alkalmazással intézi pénzügyeit, ez 17 százalékkal magasabb, mint három évvel ezelőtt. A válaszadók 21 százaléka próbált már ki valamilyen mobiltárcát és közel minden harmadik megkérdezett (31 százalék) küldött már ismerősének pénzt P2P szolgáltatáson (pl. PayPal-on) keresztül.

Néhány hónap leforgása alatt a magyar fogyasztók olyan változásokat vehetnek észre, amelyekre eddig akár éveket kellett várniuk. Mi a Mastercardnál ezeken a területeken innovációs lehetőséget látunk és partnereinkkel olyan szolgáltatásokon dolgozunk, amelyekkel a kártyabirtokosok gyorsan, kényelmesen és biztonságosan mozoghatnak ebben az új, digitális világban

- mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?