A karácsonyfák környezeti hatása összetettebb kérdés, mint egyszerűen a valódi vagy műfenyő közötti választás.
A magyar családok nyugodt húsvéti készülődését szolgálja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, az üzletekre és az ünnepi vásárokra is kiterjedő országos fogyasztóvédelmi vizsgálat. A korábbi évekhez hasonlóan a fogyasztóvédelmi hatóság idén is fokozottan ellenőrzi az ünnepi időszak jellegzetes termékeit, a csokoládé nyuszikat, a húsvéti sonkákat és a pálinkákat. A húsvéti vásároknál, kitelepüléseknél az árfeltüntetés mellett a mérőeszközök meglétét, hitelességét, a fogyasztói igények érvényesítéséhez elengedhetetlen nyugtaadást, és a vállalkozás elérhetőségéről szóló tájékoztatást ellenőrzik.
Az ITM akkreditált vegyipari laboratóriuma a húsvéti időszakban a csokoládéfigurákat, a különféle sonkákat és a pálinkákat vizsgálta. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés nem az élelmiszerbiztonságra, hanem a termékek címkéjén nyújtott tájékoztatás megfelelőségére irányult. A három kategóriában vizsgált összesen 77 termék közül csupán öt esetében tártak fel mulasztást, hiányosságot a szakemberek. A fogyasztóvédelem intézkedik arról, hogy a kifogásolt sonkák lekerüljenek a polcokról - mondta el Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.
- tájékoztatott Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.
A húsvét elképzelhetetlen sonka nélkül, ezért ezt a termékkört kiemelten vizsgálta a laboratórium. Az ellenőrzött 37 sonka közül négy bukott meg. Három nyers sonkának a sótartalma, egy gépsonkának az előírttól elmaradó fehérjetartalom mellett a nedvességtartalma volt magasabb a megengedettnél. A kifogásolt sonkák közül három már lekerült a polcokról.
Magas sótartalmuk miatt forgalomból való kivonásra ítélt sonkák:
- PRIVÁT HÚS, Kaposvár Házi füstölt érlelt darabolt nyers comb sonka csík (0,480 kg)
- MALCSIK HÚS, Mezőörs Füstölt sonka hagyományosan pácolt és füstölt (2,66 kg)
- REXUS Bükkfával füstölt régimódi lapocka darab (0,900 kg)
A KAISER Szendvics sonka (1000 g) alacsony fehérjetartalma és magas nedvességtartalma miatt kerül kivonásra.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A gyermekek által kedvelt húsvéti csokoládényuszik közül 5 étcsokoládéból és 15 tejcsokoládéból készült terméket ellenőriztek. A 20 csokinyúlból mindössze egy címkézésével akadt probléma: a DIABETTE Nyúl figura tejcsokoládéból fruktózzal (50 g) nevű terméket kötelezték a helyes címke alkalmazására. A tejcsokoládé figura csomagolásán az egyébként megengedett növényi zsiradék felhasználását nem tüntették fel.
A vizsgálaton jól szerepeltek a pálinkák, mind a 20 termék megfelelt az ellenőrzött alkoholtartalom szempontjából. A fogyasztóvédelmi hatóság elrendelte a kifogásolt termékek polcról való levételét és a címkézési hiányosság megszüntetését.
A fogyasztóvédelem országosan már közel 500 üzletet ellenőrzött próbavásárlással, 40 százalékuknál találtak kifogásolnivalót. Tipikusnak tekinthetőek az árfeltüntetéssel kapcsolatos problémák, mint például az akciós vagy a kiírtnál magasabb áron való értékesítés. Az ellenőrzési tapasztalatok alapján ugyanakkor a kereskedők szinte minden esetben adnak blokkot, így a vásárlást követően ellenőrizhető, hogy a polcon feltüntetett árért vettük-e meg a terméket.
A húsvéti laborvizsgálat eredményei itt érhetőek el.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








