Sok lejárt árut adnak el a magyar boltokban: lépni fog a Nébih

MTI
2019. március 29. 18:00

Leggyakrabban lejárt élelmiszerek árusítása miatt kell intézkedniük a Nébih szakembereinek. Az igazgató szerint bár valamit javult a helyzet ai utóbbi időben, de ez még mindig édeskevés.

A lejárt szavatosságú élelmiszerek árusítása a leggyakoribb probléma, amellyel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai az ellenőrzések során találkoznak - mondta Pleva György a hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató a gyakori szabálytalanságok közé sorolta a nyomon követhetetlen élelmiszerek forgalmazását, továbbá a minőséghibák is rendszeresen előfordulnak. Bár problémák továbbra is vannak, lassú javulás tapasztalható ezen a téren - mondta. Ez annak köszönhető, hogy a vállalkozók mind jobban megismerik a szabályokat, illetve számítanak az ellenőrzésre.

A műsorban elhangzott, az idén az országos tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzési sorozat március 25-től a húsvéti ünnepek végéig, április 22-ig tart. Az országos akció során a szakemberek a hagyományosan népszerű árukat, többek között a sonka, tojás, bor, édesség, valamint szezonális zöldség- és gyümölcstermékeket ellenőrzik.

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 27. 20:34