Az idei beiskolázási vásárlásoknál már nem az ár, hanem a minőség a legfontosabb szempont a magyar szülők számára.
Ismét kiváló borokat szúrt ki a Művelt Alkoholista két magyar diszkontlánc polcain is, de nem árt sietni, ugyanis tényleg nincs belőlük már sok. A tesztelt négy vörösből kettő felejthető, egy korrekt és egy lenyűgöző akadt a kosárba.
A Kovács és Lánya Cabernet Franc 2017-ből egy meglepően testes bor, melyhez 1200 forintért jthatunk hozzá az Auchan-ban, ám nyitás után állatos, és kiszellőztetve sem a tisztaság jut eszébe róla a szerzőnek. 3 pontot érdemel a 10-ből.
Az Aldiban kapható Günzer Zoltán Tüchtig-je ínycsiklandó méltatást kapott a Művelt Alkoholista blogon:
Az ital egyébként a szerzőtől a maximálisan adható 10-ből 4 pontot kapott, ami a pontozási rendszer leírása szerint annyit tesz, hogy az ital felismerhető, kellemes, de mélység nélküli, hétköznapi bor. 1400 forintért árulják, amíg még van belőle.
2017 vagy 2018? Nem mindegy!
A Bodri Kékfrankos még ennél is többet, 4,5 pontot érdemelt, ára a Lild-ben 1300 forint, és feltehetően látott szebb napokat is, mégis összességében rendben van:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ugyanennek a 2018-as változata azonban még ennél is jobb: gyönyörű, élénk rubin színű, virágos, ibolyás-áfonyás illatú, könnyed, ám intenzív ízű. Makulátlanul tiszta, hibátlan arányú és zamatos, 5-5,5 pontot érdemel, így nem sok érte az 1300 forint.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







