16 °C Budapest

50-90 százalékos akciók a Tescóban, Sparban, Auchanban: nem verik nagy dobra

2018. október 14. 07:00

A hétről hétre esedékes akciók mellett a legnagyobb magyar áruházak szinte napi szinten brutálisan leakciózzák azoknak az élelmiszereknek az árát, melyek lejárati ideje vészesen közeleg. Ezek az akciók pedig az egyes áruházakban akár a 90 százalékot is elérhetik, de általában fél áron már igen jó vételeket lehet csinálni. Mindezt persze csak akkor, ha valakit nem zavar, hogy az általa megvásárolt sajt, saláta vagy keksz még aznap vagy napokon belül lejár. Utána jártunk milyen metodika alapján akcióznak a boltok, valamint kiderítettük azt is, milyen szabályozás vonatkozik a lejárt termékek kezelésére.

Az áruházi akciókat hétről hétre komoly érdeklődés övezi a vásárlók körében. Az aktuális heti kiadványokon túl azonban érdemes a boltok sorai között is szemfülesnek lenni, ugyanis az élelmiszerláncok teljesen üzletspecifikusan is rendeznek olyan kiárusításokat, ahol bizony akár 70-90 százalékkal leértékelt árukat is haza lehet vinni. Igaz, ezekben az esetekben olyan termékekről van szó, melyeknek a lejárati ideje vészesen közeleg.

Így áraznak le a boltok

Az Auchan külön eljárás alapján értékeli le termékeit, az egyes kategóriájú termékekre különböző szabály vonatkozik. Az áruháznál a csökkentés mértéke általában 30 és 90 százalék közötti, a legjellemzőbb az 50 százalék

- mondta el a Pénzcentrumnak Adorján Abigél, az Auchan kommunikációs menedzsere. A szakember azt is elárulta, hogy "az áruház a friss élelmiszerek esetén minden egyes kategóriában meghatározza az értékcsökkentés kezdetét, ami jellemzően pár nappal a lejárat előtt indul. A tömegfogyasztási cikkek esetében akár már egy hónappal a lejárat előtt is elkezdődhet a leértékelés."

A lejárati időhöz közel járó termékekért sokszor a Sparban sem kell a teljes árat kifizetni, a szupermarketben ugyanis

általában 10-50 százalékos leárazást alkalmazunk lépcsőzetesen. Illetve boltvezetői hatáskör a jogszabály által nem szabályozott leárazás mértéke

- tájékoztatta lapunkat Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője. A lejárati időhöz kapcsolódó leárazásokat a Tesco hipermarketeiben is nyakon csíphetjük, azt azonban az áruháztól nem sikerült megtudnunk, hogy a vásárlók általában mekkora árcsökkenésre számíthatnak ezekben az esetekben. Annyi azonban kiderült, hogy az üzletekben

az értékcsökkentés termékkategóriánként eltér. Rengeteg tényező befolyásolja a kategórián kívül is az értékcsökkenés mértékét, például függ a fogyaszthatósági vagy minőség megőrzési időtől, a készleten lévő mennyiségtől, a várható eladástól stb.

- hívta fel a Pénzcentrum figyelmét Paparó Tamás, a Tesco külső kommunikációs menedzsere. 

Vannak, akik ódzkodnak tőle

A várható kedvezményeken túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy a vásárlók miként viszonyulnak ezekhez az árukhoz:

A leárazott termékek fogadtatása az Auchan tapasztalatai szerint vegyes: a vásárlók egy része kifejezetten kedveli az ilyen jellegű akciókat, de vannak, akik a hosszú szavatosságú, teljes áron értékesített termékeket preferálják

- mondta el a Pénzcentrumnak az áruház. Az Auchan mellett a Spar is arról számolt be, hogy van egy bizonyos vásárlói kör, aki kifejezetten keresi ezeket a termékeket, arról viszont nincs kimutatásuk, hogy leárazás esetén mennyi idő alatt fogynak el ezek az áruk, "ha elfogynak".

Mindent nem lehet

Az áruházak elsődlegesen igyekeznek arra törekedni, hogy termékeiket a vásárlók bőven a lejárati idő előtt megvásárolják, és ha ez nem sikerül, akciókat biztosítanak az érintett élelmiszerekre.  Egyetlen dolgot azonban nem tehetnek, nem hozhatnak forgalomba lejárati időn túli árut. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Magyarországon törvény mondja ki, hogy a fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idő lejárta után az élelmiszer nem hozható forgalomba élelmiszerként

- közölte a Pénzcentrummal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Ennek értelmében az élelmiszerforgalmazó létesítményekben (üzletekben) az élelmiszerek a fogyaszthatósági/minőség-megőrzési idejük lejáratának időpontjáig hozhatók forgalomba, és - amennyiben más kizáró ok nem merül fel - emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerként eddig a dátumig jogszerűen kínálhatók eladásra. A lejárati időn túl az élelmiszereket nem lehet élelmiszerként értékesíteni.

A fentiek alapján az élelmiszerek a rajtuk feltüntetett fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési időtartam lejártáig szabadon értékesíthetők, jogszabály nem írja elő, hogy ezt közvetlen megelőzően mérsékelt áron kellene értékesíteni azokat. Természetesen a forgalmazó élelmiszer-vállalkozó dönthet úgy, hogy kereskedelmi okokból a lejárati idő közeledtével a terméket csökkentett áron kívánja értékesíteni

- mondta el lapunknak a hatóság, ami arra is felhívta a figyelmet, hogy 

a termékeken esetleg elhelyezett "akciós" címke nem fedheti el az eredeti jelölést, így a fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési időt (!) sem.

Szavatossági idő már nincs

A NÉBIH (és az áruházak is) fokozottan kiemelték, hogy a közbeszédben használt szavatossági idő manapság már nem helytálló fogalom. Jelenleg ugyanis a forgalomba hozott élelmiszerek lejárati ideje szempontjából különböztetünk meg fogyaszthatósági idővel és minőség-megőrzési idővel ellátott termékeket:

  • Fogyaszthatósági időt kell megadni olyan élelmiszerek esetében, amelyek mikrobiológiai szempontból gyorsan romlandók, és ezért rövid idő elteltével valószínűleg közvetlen veszélyt jelentenek az egészségre. A fogyaszthatósági idő lejártát követően az élelmiszer nem minősül biztonságosnak.
  • A minőség-megőrzési idő azt jelenti, hogy az előállító az általa meghatározott és jelölt időtartamig garantálja a termék minőségét. A minőség-megőrzési idő a hosszabb ideig eltartható élelmiszereknél használatos, azt az időtartamot jelöli, ameddig az élelmiszer a tulajdonságait helyes tárolási körülmények között megőrzi. A minőség-megőrzési idő lejártát követő felhasználást a fogyasztó - ésszerű határok között - mérlegelheti. 

Így például a minőség-megőrzési idővel ellátott, érzékszervileg kifogástalannak tűnő terméket a feltüntetett dátum után saját felelősségre el lehet fogyasztani, de számolni kell azzal, hogy az ilyen terméknek esetleg már gyengébb a minősége. Mindenképp javasolt alaposan megvizsgálni a termék érzékszervi tulajdonságait a fogyasztás előtt.

Nagyon fontos azonban tudni, hogy lejárt fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési idejű terméket árusítani a kereskedelemben tilos.

Lejárt élelmiszert árusítani tehát a fogyasztók egészségének védelme érdekében még csökkentetett áron sem szabad. "Az élelmiszervállalkozónak önellenőrzés keretében biztosítania kell az általa forgalmazott termékek lejárati idejének folyamatos követését, és a lejárt termékeket ki kell vonni a forgalomból, tehát le kell venni a polcokról, és a raktárban elkülönítve, a fogyasztásra való alkalmatlanság jelölésével kell tárolni az elszállításig" - hívta fel a figyelmet a hatóság.

Első a higiénia

A valamennyi élelmiszer-vállalkozóra vonatkozó általános higiéniai követelményeket meghatározó európai uniós rendelet szerint az élelmiszer-hulladékot a felgyülemlésük elkerülése érdekében a lehető leggyorsabban el kell távolítani azokból a helyiségekből, amelyekben élelmiszer található. A hulladékot zárható, könnyen tisztítható és fertőtleníthető tárolóban kell elhelyezni. Gondoskodni kell az élelmiszer-hulladék tárolásáról és ártalmatlanításáról. Valamennyi hulladékot a jogszabályokkal összhangban, higiénikus és környezetbarát módon kell megsemmisíteni, és az nem jelenthet közvetlen vagy közvetett szennyező forrást

- válaszolta a Pénzcentrum kérdésére a NÉBIH. Jó hír, hogy a magyarországi üzletláncok nagy hangsúlyt fektetnek a rajtuk maradt élelmiszerkészletek minél opcionálisabb felhasználására. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy:

  • Az Aldi az Élelmiszerbankkal a kereskedelmi forgalomba már nem kerülő, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket eljuttatja a rászorulóknak. A lejárt élelmiszereket pedig a diszkont vagy állati feletetésre vagy szakszerű megsemmisítésre adja le. Különösen igaz ez az állati eredetű termékekből keletkező hulladékra, amelyeket a szakcég biogáz üzemek részére adja le.
  • A Tesco is elkötelezett az élelmiszer-pazarlással szemben, ők is együtt működnek az Élelmiszerbankkal, és adományoznak. Ezen felül pedig szintén juttatnak menhelyekre/állatoknak megfelelő élelmiszert vagy az állati fogyasztásra már alkalmatlan készletekből biogáz, biodízel lesz.
  • Válaszaiban a Spar is megerősítette, hogy ők is adományoznak embereknek vagy a számukra már nem megfelelő élelmiszereket állattakarmányozási célra ajánlják fel. Az adományozásra nem kerülő élelmiszer melléktermékeket pedig biogáz üzemben hasznosítják.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem